Negyedik Lépés

  A két fiatal némán ült egymás mellett. Mindkettőjüknek lett volna mondanivalója, de valamiért jól esett nekik a csönd. Heather fejében az anyjával folytatott beszélgetés, és az éjszakai történések kavarogtak, míg Gabrielében inkább a lány járt. Mindketten érezték, hogy szükségük van egymásra, de talán Heather volt az, aki megpróbált nem tudomást venni erről. Végül Gabriel törte meg, a már-már nyomasztó csendet.

- Végül is, - kezdte, miközben egy maroknyi chipset tömött a szájába - miért jöttél el otthonról? 

Heather hatalmasat sóhajtott, de nem szólalt meg. Nem akarta kiteregetni a fiú előtt az életét. Még mindig nem bízott meg benne. Gabriel többször is a lányra pillantott, aminek hatására Heather jobbnak látta, ha beszélni kezd.

- Ez egy hosszú történet! Nem is tudom, hol kezdjem!

- Csak ne az elején kérlek! - nevetett fel a fiú.

- Nagyon vicces vagy! Szóval… a helyzet az, hogy sosem volt valami fergeteges a kapcsolatunk a szüleimmel, de gondolom, erre még emlékszel. - A fiú bólintott, majd Heather folytatta. - Elmentem egy állásinterjúra, de nem vettek fel. Apám ezen kiakadt, és egyszerűen kirakott otthonról. Ennyi!

- Valami okuk csak volt rá nem? 

- Azt mondták, hogy nyugalomra vágynak! De tudod mi az érdekes?

- Mi? - kérdezte Gabe nem túl lelkesen.

- Mégis valamilyen összejövetel volt náluk. És senkit sem ismertem a jelenlévők közül. Vagyis csak látásból. Tudom, hogy láttam már őket, csak nem tudom, hogy  hol!

- Hmm… Érdekes! - húzta mosolyra a száját a fiú. Nem tűnt úgy, hogy túlzottan érdekli a lány mondanivalója, de azért tett egy csípős megjegyzést a végén - Lehet, hogy csak kísértetek voltak.

A lány persze érezte a szarkazmust a fiú hangjában. Heather nagyon spirituális személy volt, és nyíltan felvállalta, hogy hisz a szellemek létezésében. Persze ez csak egy újabb indokot szült a gúnyolására, és nem nagyon volt olyan, aki hitt neki.

- Minek kérdezel, ha nem hiszel nekem? - csattant fel a szőkeség, majd karjait összefonva a mellkasán, duzzogva bámult ki az ablakon. Jó néhány kínos percet okozva ezzel.

Órákon át szelték az utakat cél nélkül. Gabriel vezetés közben jó néhány zacskó chipset elmajszolt, Heather pedig az ablakon való kibámulással töltötte az időt. Lenyűgözte a téli táj hangulata. A halott természet kicsit magára emlékeztette. A tél volt a kedvenc évszaka. Amikor minden szürke és kopár, akárcsak az élete. 

- Tudok egy jó motelt a környéken! - törte meg ismét a csendet Gabriel. Útitársa kikerekedett szemekkel nézett rá, ezért gyorsan  megnyugtatta őt - Ne félj, ez kulturált hely! Gyakran megállok itt, már ismer a személyzet!

Heathert ez azonban egy cseppet sem nyugtatta meg. A múlt éjszaka eseményei után, semmi kedve nem volt egy újabb motelben tölteni az éjszakát. Legyen az bármilyen kulturált. Azonban be kellett látnia, hogy mégis kényelmesebb egy ágyban aludni, mint a kamion ülésén.

- Akkor legyen! - sóhajtott Heather, majd ellenőrizte, hogy megvan e még a pénze. Megvolt. 

- Mikor kell dolgoznod? - szegezte a lánynak a kínos kérdést Gabriel. Heather gyomra összeszorult, de tudta, nem hazudhat tovább.

- Be kell vallanom Gabe, hogy nem dolgozom. Még sosem dolgoztam sehol, egy percet sem. Csak előtted akartam felvágni, hogy szarul érezd magad!

- Rendes vagy! - mosolyodott el Gabe, majd folytatta - Ha már ennyire őszinték vagyunk egymáshoz, én is bevallok neked valamit. Valamit, ami már évek óta nyomja a lelkem! Kurva jól nézek ki!

- Seggfej! 

- Most mi van? Legalább őszinte vagyok! De most komolytalanra fordítva a szót. Ez nem az én kamionom.

- Csak nem loptad? - élcelődött Heather.

- De loptam… marha vicces vagy! Apámé a gép. Unalmamba vettem kölcsön, mert rohadtul nem tudtam mit kezdeni magammal!

- Az fasza! Tudja legalább? 

- Dehogy! Oda sem adta volna! 

- Ez azt jelenti, hogy kerestetheti a rendőrséggel?

- Nem valószínű! Nem először csinálom. Tudod hány naiv kutas lányt fektettem már meg? Atya úr isten! Csak úgy falták a…

- Elég! Felfogtam! - szakította félbe Heather.

- És tudod mi a gáz?

- Na, mi?

- Hogy fizetésem sincs… ergo, ha kifogy a benzin, nem megyünk sehová sem. Hülyeség volt otthagyni a kocsid apádéknál!

- Ne aggódj, van valamennyi pénzem. Azzal kihúzzuk egy darabig!

- Egy tank körülbelül egy ezres! Biztos vagy benne, hogy jó ötlet ezzel a böcökkel járkálni?

- Muszáj neked mindenbe belekötnöd? - mosolygott a lány - egy darabig kitart a készlet!

Heather hátradőlt az ülésben és élvezte az ismét beköszöntő csendet. A kamion lassítani kezdett, majd behajtott az egyik parkolóba. 

A lány nem tudta eldönteni, hogy sírjon e, vagy nevessen. A motel, aminek a parkolójában álltak, inkább hotelnek látszott. Gyönyörű, oszlopos épület volt, amin bár látszott az idő vasfoga, mégis biztonságot sugárzott. Halvány sárgára vakolt falai az égig nyúltak, hatalmas ablakai szinte arcot varázsoltak az épületnek. 

Heather kimászott a járműből, s tett néhány tétova lépést a motel felé, de Gabriel elkapta a lány csuklóját, és visszarántotta őt.

- Mit csinálsz! Hé, ez fáj! 

- Ide hallgass - kezdte - bármit hallasz, vagy látsz odabent, meg kell ígérned, hogy csendben maradsz! Nem szólhatsz egyetlen szót sem!

- Neked elment az eszed Gabe! - sziszegte a lány, miközben próbált szabadulni a fiú szorításából. - Engedd el a kezem! Fáj, amit csinálsz!

- Ígérd meg! - rántotta magához az összezavarodott lányt. 

Gabriel orrcimpái, akár a dühös bikáé, úgy jártak. Arca torz volt az indulattól, és a hangja is dallamtalanná vált. Mintha megszállta volna valami.

- Ígérem, csak engedj el! 

A fiú eleresztette a kezét, majd egy kabátot húzott ki fekete sporttáskájából, amit a lányra adott.

- Ha gondolod, alhatok idekint is! - motyogta Heather, miközben az épület felé sétáltak. Gabriel megállt, majd mutatóujját a lány szájához tapasztotta. Pár pillanattal később, már az ajtóban álltak, készen arra, hogy bemenjenek. Gabriel még egyszer nyomatékosította Heathert a hallgatásra.

- Jól van… kussolok! Felfogtam! - suttogta a lány, legszívesebben azonban kinevette volna a fiút.

Heather meg volt győződve arról, hogy valami nővel szűrhette itt össze a levet, s most nem akar lebukni, hogy mást hoz ide. De tévedett. Akkor még nem is tudta, hogy mekkorát.

Gabriel lenyomta a kilincset, majd beléptek az előtérbe. Megcsapta őket a meleg, és a fenyőfa illata. Mindent átjárt a békesség és a fény. Az előtérben egy hatalmas fa pult helyezkedett el a jobb oldali falon. A pult mögött egy ajtó volt, és az ajtó mellett, egy kis fa tartón lógtak a szobák kulcsai. Baloldalról egy folyosó nyílt, melynek mindkét oldalán szobák helyezkedtek el. Az előtér közepén egy hatalmas, feldíszített fa állt. A maradék helyet, piros huzattal bevont székek foglalták el. A falak fehérek voltak, de mégsem tűnt snassznak. Heather azonban nem hitt a fülének, mikor a pult mögötti ajtó kinyílt, s egy ismerős hang szólalt meg. Magas, szinte visító hangon.

- Édes Istenem! Hát előkerültél! Már azt hittem sosem látogatsz meg minket újra! 

- Itt vagyok! Kérem a kulcsomat! - mondta szárazon a fiú. 

Heather hátra sandított, hogy megbizonyosodjon, jól sejti e, ki a hang gazdája. Jól sejtette. Myrtle Edwards állt a pult mögött, teljes életnagyságban. Az a nő, akinél hetekkel azelőtt volt állásinterjún, és aki még vissza sem hívta. Kedve lett volna beolvasni neki, Gabriel intelmei azonban lecsillapították indulatait.

- Édesem… kiadtam a szobát! - felelte szinte suttogva Myrtle.

Gabriel dühében az asztalra csapott.

- Megbeszéltük, hogy azt a szobát nem adod ki! 

- Gabriel, drágám, karácsony van! Telt ház! A szezon legforgalmasabb napja. Te is tudod, hogy mi a…

- Milyen maradt? - kérdezte Gabriel indulatosan.

- Egy egyágyas! Oh, látom nem egyedül jöttél! A hölgyben kit tisztelhetek?

- A kulcsot Myrtle! Jó éjszakát!

Gabriel elmarta a nő kezéből a kulcsot, majd karon ragadva Heathert eltűntek a hosszú folyosón  Heather hangtalanul ballagott a fiú mellett és megpróbált rájönni, hogy mit is keresett itt Myrtle. Másodállása lenne? Vagy már nem ő vezeti a temetkezési vállalkozást? Mikor becsukódott mögöttük a szobájuk ajtaja, Heather rázúdította kérdéseit a fiúra.

- Ez meg mi volt?

- Mi, mivolt?

- Ez az egész drámázás? Felcsináltál valakit, és most bujtatod a következőket?

- Nem tudom, miről beszélsz! - ütötte el a dolgot Gabe.

- És mit keres itt Myrtle?

- Mit keresne? Itt dolgozik

- Másodállásban felcsapott recepciósnak? - nevetett fel a lány, de Gabriel olyan szúrós tekintettel meredt rá, hogy egyből elment a kedve a nevetéstől.

- Myrtle vagy húsz éve itt dolgozik! Nem tudom, honnan ismered!

- Nála voltam állásinterjún! Amiről meséltem is neked!

- Biztos összekevered valakivel. 

Mivel nem akart tovább vitatkozni a fiúval, jobbnak látta hanyagolni a dolgot. Heather végignézett a szobán, s feltette a számára legfontosabb kérdést.

- Hogy fogjuk elosztani ezt az egy szem ágyat? - kérdezte, az ágyra mutatva - Mert, azt már most elfelejtheted, hogy egy ágyban alszunk!

- Pedig ez volt tervben! - húzódott mosolyra a fiú szája, majd, hogy nyomatékosítsa is szándékát, kacsintott egyet.

- Azt lesheted! - mondta Heather, majd ledobált a földre egy pokrócot és egy párnát. - Jó éjszakát Gabe! S ha az éjszaka folyamán kedved lenne bemászni mellém, kérlek, ne tedd, mert csúnya világot rendezek!

Gabe a földön heverő ágyneműkre pillantott, majd Heatherre. A lány ekkor már bemászott az ágyba, s kényelmesen el is helyezkedett. Néhány pillanattal később, Gabriel beugrott az ágyba, s egy elegáns mozdulattal a földre gurította a terpeszkedő szőkeséget.

- Nekem sokkal jobban fekszik ez a felállás! - nevetett, majd magára húzta a takarót. Heather persze nem hagyta magát, ezért teljes erejéből Gabrielhez vágta a padlón lévő párnát.

- Te szemét! Ezt ugye nem gondolod komolyan? - kérdezte Heather csípőre tett kézzel.

- Akár be is bújhatsz mellém! - kacsintott a lányra ismét, és a mellette lévő üres ágyrészt kezdte csapkodni a tenyerével. - Hidd el, kényelmesebb lesz, mint a szúrós szőnyeg!

Heather közelebb lépkedett hozzá, majd felvette az időközben földre esett párnát és finoman a fiú arcába szorította azt.

- Ha nem mászol ki az ágyból, de azonnal, tudod mi lesz a következménye! - nevetett Heather. Önfeledten, boldog nevetéssel. Gabriel eltolta a kezét, majd morcosan felült az ágyon. - Csak nem megsértődtél?

- Nem! Csak a bosszúmat tervezem!

Hosszú csatározás után, végül Heatheré lett az ágy, Gabriel pedig a fotelben helyezkedett el. Még hallotta, hogy a fiú beszél hozzá, de már nem jutottak el a tudatáig a szavak. Ahogy vízszintesbe került, átadta magát az álmok birodalmának. Bár jobb lett volna, ha azon az éjjelen nem álmodik semmit.

Aznap éjjel Heathernek különösen nyomasztó álma volt. Egy parkban sétált, ahol emberek egész sora állt,  mintha vártak volna valakire. Sötét, ködös este volt, csak az emberek halk duruzsolását lehetett hallani. Arcukon félelem ült, szemeik üresen a semmibe meredtek. Voltak köztük egészen öregek, de néhány csecsemő is, akiket sötét alakok tartottak a kezükben. Kétszer is végig ment a soron, néhány embert alaposabban is szemügyre vett. Akik előtt megállt, halk imába kezdtek, mintha rettegtek volna tőle. Ő viszont nem félt, sőt, kifejezetten élvezte a szerepét. Már a harmadik körét kezdte volna el,  mikor egy férfi lépett ki a sorból.

- Én nem félek tőled! Te is csak egy vagy, a sorban állók közül. - ordította a lány felé, a többiek pedig egyszerre hajtották le a fejüket. Néma csend támad, még a szél sem morajlott. Heather lassan fordult meg, s nézett a férfira. Negyven éves lehetett, testrészei vérben úsztak, az egyik szeme pedig nem volt a helyén. Mint valami csiga, csúszott le az arcán.

Közelebb sétált hozzá, majd megérintette a karját. Teste hideg volt, mint a frissen hullott hó, bőre száraz, csak a vér tette csuszamlóssá. A mellette álló alakra nézett, de nem látta az arcát. Bólintott, majd elvezényelte az embereket. Így Heather egyedül maradt a bátor férfival, aki már cseppet sem tűnt olyan bátornak, mint percekkel azelőtt. A lány, aki tetőtől talpig feketébe volt öltözve, megsimogatta a férfi arcát, majd az ép szeméből kigördülő könnycseppet is letörölte róla.

- Tudod, hogy most mi fog következni? - suttogta Heather közel hajolva a füléhez.

- Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól! - mormolta maga elé, folyamatosan ismételgetve.

- Ha tudnád, hányszor hallottam ezt az elcsépelt mondatot! - nevette el magát a szőkeség - Elsőnek még drámai volt, mostanra azonban már meguntam! Az emberek miért nem állnak elő soha, semmi jó szöveggel? Zsoltárok könyve, huszonharmadik rész!  Mindig ugyanezek az elcsépelt mondatok!

- Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól!

- Ha nem félsz, miért remegsz? Nem kell megjátszanod a bátrat, a hőst, hiszen itt már nem lát és nem hall senki! Itt már csak ketten vagyunk! Valld be, hogy félsz, s előbb szabadulsz a kínjaidtól! Nem lehet valami kellemes ez az állapot!

- Még ha a halál árnyékának… vö…- zokogott fel a vérző férfi  - Rettenetesen félek! Még nem jött el az időm! Még maradnom kell.

- Te is tudod, hogy ez lehetetlen! Megszabadítalak minden kínodtól, ami valaha fájt! Csak hunyd be a szemed, s ígérem, minden elmúlik!

- Ne… nem akarom! Kérem! Könyörgöm! - rimánkodott, kezeit imára kulcsolva borult le a lány előtt. - Csak egy kis időt adj még! Amíg elbúcsúzom!

- A búcsú fájdalmas. Amit én adhatok neked, az a megkönnyebbülés, és a felszabadulás! Nos, mi a neved… Mondd meg, s elviszlek egy gyönyörű, fájdalommentes világba, s találkozhatsz azokkal, akik tőled akartak elbúcsúzni!

- A nevem… a nevem… Francis Connor!

A név hallatán felpattantak Heather szemei, s izgatottan, verejtékben úszva ült fel az ágyon. Francis Connor! Ő foglalta el, az ő Jamese helyét a temetőben. De miért álmodott róla? Ennyire felzaklatták volna az elmúlt hetek történései? Szinte olyan volt, mint a valóság. Érezte a férfi vérének melegét, bőre szárazságát, teste hidegségét, és a fájdalmát is.

Kikászálódott az ágyból, és a fürdőbe ment, hogy megmoshassa az arcát. Mikor a tükörbe nézett, megjelent egy pillanatra előtte Francis arca, majd el is tűnt a semmibe.

Nem értett semmit, de tudta, hogy a legjobb az lesz, ha felkutatja Francis családját. Csak azt nem tudta, hogy mondja el Gabrielnek ezt az álmot. Hosszas töprengés után úgy döntött, hogy sehogy nem fogja.

Gabriel megébredt Heather miatt az éjszaka közepén. A lány álmában beszélt, de egy szavát sem értette. Mintha csak egy kitalált nyelven beszélt volna. Megpróbálta felébreszteni a lányt, de nem sikerült neki. Minél jobban beszélt hozzá, Heather szinte annál mélyebben aludt. Sajnálta a lányt, de nem tudott mit csinálni vele. Visszament a fotelbe, és nézte a gyötrődő barátját. Mikor az felébredt, Gabriel úgy csinált, mintha aludna. Nem akart bonyodalmat okozni. Azt azonban tudta, hogy ez nem jó jel. Nagyon - nagyon nem jó jel.

Azon az éjszakán, Heather már le se merte hunyni a szemeit, annyira meggyötörte az álmom. Gabrielt nézte, aki látszólag úgy aludt, mintha fejbe verték volna. Hosszasan tűnődött az álmáról, de inkább abbahagyta a töprengést. Nagyon rossz érzéseket váltott ki belőle, s nem akart teljesen becsavarodni. Olyan érzése volt, mintha valaki a mellkasán ülne, és ki akarná szippantani belőle az életet. Akaratlanul is felvillantak előtte képek az álmából, pedig szíve szerint örökre kitörölte volna az agyából. Egyedül abban reménykedett, hogy James küldte neki az álmot. Egy nyomot, amin elindulhat a keresésére. 

Kilenc órakor a fiú kómás fejjel mászott ki a fotelból, majd egyenesen a fürdőbe ment, hogy aztán egy teljes órát odabent tölthessen. Közben persze néha kikiabált, de Heather nem foglalkozott vele. Elővette  laptopját, s remélte, hogy talál valami információt Francis Connor családjáról. Semmi mást nem talált róla, csak a gyászjelentését, amit a helyi újságban jelentettek meg. Úgy érezte, mint minden mással, ezzel is kudarcot vallott. Mérgesen összecsukta a gépet, s a táskájába gyömöszölte a jobb sorsra érdemes masinát. Mikor Gabriel végre előmászott a fürdőből, elkerekedett szemekkel nézett Heatherre.

- Te nem vagy még készen? - tárta szét a karjait - Hiszen hajnal óta fent vagy!

- Nem tudom, honnan veszed ezt a hülyeséget! - rivallt rá Heather, majd gyorsan beszaladt a fürdőbe.

Gabriel a fürdőajtónak támaszkodott, majd kérdezgetni kezdte a lányt az éjszaka történtekről. Iszonyatosan zavarta, hogy nem tudott rajta segíteni, pedig látta, hogy mennyire szenved.

- Heather? - kiabált be az ajtón keresztül. - Minden rendben?

- Persze! - válaszolta fogkefével a szájában Heather - Miért kérdezed?

- Éjjel volt valami bajod! Olyan hangosan beszéltél álmodban, hogy felébredtem rá!

- Jaj bocsi! - válaszolt a lány hosszú, elnyújtott hangon - Nem akartam zavarni felséges személyed!

- Nem tudtalak felébreszteni sem! És… valami más nyelven beszéltél...

- Te tiszta hülye vagy! - mondta Heather, miközben kifelé nyomakodott a fürdőből.

Gabriel azonban elkapta a lány vállát, majd szembe fordította magával.

- Elmondhatod, ha valami bánt Heaty! Aggódtam érted!

- Hát értem te csak ne aggódj! - zárta rövidre a beszélgetést Heather, majd kisétált az ajtón, rendesen becsapva azt.

A fiú fejét az ajtókeretnek vetve sóhajtott egyet, majd elindult a feldúlt lány után. Nem tudta, hogyan is érhetné el, hogy megnyíljon, vagy bízzon benne.

Percek múlva már a kamionban ültek szótlanul egymás mellett. Hol Heather nézett a fiúra, hol fordítva. De egyikük sem szólalt meg. Pedig Heather piszkosul el akarta mondani neki az álmát, de félt, hogy a fiú kigúnyolja őt. Még az sem hatotta meg, hogy érdeklődött iránta. Túl mély volt a seb ahhoz, hogy újra bízni tudjon. 

- Elvinnél a temetőbe? - törte meg a csendet Heather. - Valamit meg szeretnék nézni!

- Ha ez segít a nyomozásodban, akkor persze. - mondta, Gabe majd bekapott egy fogpiszkálót, s nyelvével forgatni kezdte a szájában.

- Ezt azonnal hagyd abba! Megfulladsz, meghalsz, nekem meg nem lesz segítségem!

- Nem adják azt olyan könnyen! - mosolyodott el Gabe, majd kipöckölte a kis fadarabot az ablakon.

- Remélem, igazad van! - mondta Heather. - Az Isten szóljon belőled!

A fiú felnevetett, és végre Heather arcára is igazi mosoly húzódott. Alig mehettek pár kilométert, amikor a lányt elnyomta az álom. A kialvatlanság, és a motelben történtek rányomták bélyegüket a lány éberségére. Azonban Heather nem sokáig élvezhette a pihentető szundikálást, ugyanis Gabriel üvöltése visszarántotta a valóságba. A lány még látta, ahogy egy férfi sétál át előttük az úton. Gabriel akármennyire fékezett, a baleset elkerülhetetlen volt. A kamion ugrott egyet, mely egyértelmű jele volt annak, hogy elgázolták a férfit. Sárga kalapjára,  hosszú sétapálcájára és a kicsiny bajuszkájára azonnal ráismert a lány. Ezt a férfit látta pár napja az utcájukban.

Harmadik Lépés

 Heather reszketve ült az ágya szélén, testét igazi páni félelem járta át. Nem tudta, mi tévő legyen, sosem történt vele, még hasonló sem. A szoba egyre hűvösebb és hűvösebb lett, a dörömbölés viszont egy pillanatra sem hallgatott el. A lány erőt vett magán, majd az ajtóhoz ment, hogy kinyissa azt. Ahogy keze a hűvös kilincshez ért,  a dörömbölés hirtelen abba maradt. Kinyitotta az ajtót, s tett egy tétova lépést előre. Odakint azonban senki sem volt, csak a hó hullott szakadatlanul. A fehér hó szőnyeg érintetlen volt, még Gabriel távozásának nyomai sem látszottak. A fiú kamionja ugyanúgy állt, a lámpa is ugyanúgy pislákolt, mint órákkal korábban. Minden csendes volt, még autó is csak ritkán ment el a motel melletti autópályán. Heather felvett egy kis maréknyi havat, és megmosta vele az arcát. Még egyszer körbenézett, majd visszament a szobába. Biztos volt benne, hogy ami a szobában történt vele, nem volt más, csak hallucináció. Erős akart maradni, így magára zárta az ajtót, és visszafeküdt az ágyba. Egy darabig le sem vette a szemét az ajtóról, mert attól félt, hogy az, aki dörömbölt, az be is fog menni. Megpróbálta elterelni a gondolatait, de csak James és Gabriel járt a fejében. Nem tudta hova tenni Gabrielt, azt, meg hogy mit is érez iránta pláne nem. Talán sosem szeretett ki belőle igazán? Vagy csak a félelmei miatt lángolt fel benne újra valami? Már James emléke is halványodott, amit nagyon nem szeretett volna. Agyában fénysebességgel cikáztak a gondolatok, s csak nagy nehézségek árán tudta kiverni a fejéből Gabrielt. Behunyta a szemét, s elképzelte azt a pillanatot, amikor megtudja ki is James és mi történt vele. Aludni próbált, de nem jött álom a szemére. Már majdnem aludt, amikor a fürdőszoba ajtaja megnyikordult, és hangos nevetés töltötte meg a szobát ismét. Ez azonban nem ördögi, gonosz kacaj volt, hanem boldog, örömteli nevetés. Egy boldog férfi nevetése.

Heather magára csavarta a takaróját, és felugrott az ágyából.

- Ki van ott? Mit akar tőlem? - kérdezte remegő hangon.

Az ajtó ismét megnyikordult, és léptek zaja szűrődött ki rajta. Pár másodperccel később az ajtó, sarkig tárult.

A lány halálra vált arccal nézett a fürdőajtóra. Pár pillanat múlva az ajtó becsapódott, majd apró vakolatdarabok hullottak alá. Heather leblokkolt, egyszerűen földbe gyökerezett a lába a félelemtől. Mellkasában a szíve vadul kalapált,  a feje majd szétszakadt a fájdalomtól. Nem telhetett el több mint öt perc, mikor az ismét kinyíló ajtó mögül, egy eltorzult arcú, csupa vér alak csoszogott elő.

Nem várta meg, hogy kijöjjön teljesen, feltépte a bejárati ajtót és a takaróba csavarva, papucs nélkül rohant ki a szakadó hóba. Egyenesen Gabriel kamionja felé rohant, bízva abban, hogy nem ő szórakozik vele.

- GABRIEL! SEGÍTSÉG! VALAKI SEGÍTSEN! - ordította, miközben vissza se nézve rohant előre. A lány hallotta, hogy valaki megy utána, a hó ropogása legalább is erre engedte következtetni.

Nem is egyszer esett el, így fedetlen testét beborította a hó. Bár fáznia kellett volna, mégsem fázott. Hihetetlen forróság árasztotta el, mintha a pokol tüze égette volna. Sohasem félt még ennyire semmitől.

Gabriel álmos fejjel nyitotta ki a kamion ajtaját, s mikor meglátott a földön vergődő, kétségbeesett lányt azonnal a segítségére sietett. A lány felé szaladt, s mikor elérte, átölelte és beültette a kamionba.

- Heather, mi van veled? Mitől akadtál ki ennyire? - kérdezte megrémülve, miközben egy gázégőn vizet melegített.

- Ez egy nagyon szemét húzás volt tőled Gabe! - mondta a rémülettől és a hidegtől remegő Heather.

- Tőlem? Heather, én jöttem eléd, miközben te hisztérikusan üvöltöttél, és engem hívtál! Nem lehettem én, aki megszívatott.

- Valaki van a szobámban… Nevetett és… mászkált is! Tuti meg akart ölni! Tiszta vér volt és…

- És? - vágott a szavába a fiú.

- Mintha nem is ember lett volna. - Szavait lassan, és alig halhatóan mondta, mintha félne Gabriel reakciójától.

- Megnyugtatna, ha visszamennék veled, és körülnéznénk?

-  Nem nyugtatna meg! Nincs szükségem a segítségedre, már elmondtam!

- Heather! A múltat visszacsinálni sajnos nem tudom - mondta, miközben megsimogatta a lány arcát, és belenézett a szemeibe - Pedig mindent megadnék érte!

Heather ellökte Gabriel kezét, és a fejemét is elfordította. Gyűlölte azért, amit vele tett, mégis vonzódott hozzá. Kicsit jobban is, mint szerette volna. Legszívesebben a fiú karjába vetette volna magát. Próbálta elrejteni az érzelmeit, s talán túl nyers is volt azzal, aki csak segíteni próbált rajta.

- Megkérhetlek, visszajössz velem a cuccaimért? - motyogott maga elé, remélve, hogy nem hallja meg. De meghallotta. A lányra adta a kabátját, és előkeresett egy bakancsot, ami tíz számmal lehetett csak nagyobb, mint Heather lába. Ő pedig felkapott magára egy vékony, piros kabátot.

- Gyere velem! - nyújtotta a lány felé a kezét, hogy lesegítse a kamionról.

Elindultak visszafelé, Heather pedig nagyon reménykedett benne, hogy bárki is volt bent a szobába, nem találta meg a pénzét. Akkor lenne vége mindennek. Hiszen az jelenti számára a biztonságot, legalább is egy darabig

Gabriel kinyitotta az ajtót, majd bement a szobába.

- Van idebent valaki? - kiabált be a szobába, majd egyenesen a fürdőszobába ment. Heather közben magára kapkodta a ruháit, és megkereste a pénzes borítékját. Szerencsére ugyanott volt, ahol hagyta. Gabriel néhány perc múlva tanácstalan tekintettel az arcán jött vissza.

- Sehol senki, Heather! Tűnt el valamid? - kérdezte, miközben leguggolt mellém, és a szőnyeg szélét kezdte babrálni.

- Nem… Szerencsére nem! - válaszolta, majd tett egy lépést arrébb és felvette a földről a bőröndjét.

- Szerintem, ha volt is bent valaki, valószínűleg már nincs itt! Most hová mész?

Heather úgy tett, mintha meg sem hallotta volna Gabriel kérdését. Kezében a bőröndjével az autójához ment, és beült. A szélvédő csupa hó volt, nem látott semmit. Gyújtást adott az autóra, de semmi. Az aksi lemerült, vagy a hidegtől nem indult be. Egyszerűen ott maradt egy nem működő autóval.

- Heaty! Várj már! - ment a lány után Gabe - Mit akarsz most csinálni?

- Meghalni! - válaszolta szárazon, majd a kormányra hajtotta a fejét.

- Ne sajnáltasd már magad! Gyere, elviszlek haza!

- Hagyj már békén Gabriel! Csak a véletlen műve, hogy találkoztunk! Értsd meg, hogy nem akarok tőled semmit! Gyűlöllek Gabe! Összetörtél, megaláztál, tönkretettel! Soha nem akartam veled találkozni! Soha! Bárcsak maradt volna a kollégád, akkor meg sem láttál volna!

- Heather! Egyedül álltam a parkolóban! Nem volt ott senki más...

- Látod? - vágott a szavába - Megint ezt csinálod! Hagyj békén! Megoldom a gondjaimat egyedül is!

- Tudod mit? - kérdezte Gabe, aki idegességében az ajkába harapott - Nem is érdekel mi lesz veled! Nem hiszem el, hogy valaki ennyire negatív is tud lenni. Hányszor kell elmondanom, hogy sajnálom, amit tettem. Miért nem tudsz hinni nekem! Egyedül álltam abban a kibaszott parkolóban. Csak észrevettem volna egy másikat.

Gabriel szavai szinte leperegtek a lányról. Legalább is látszatra. Heathert ugyanis majd szétvetette a vágy, hogy a fiút maga mellett tudja. Valami vonzotta a fiúhoz, talán Jamesnél is jobban.

A szőke lány kipakolta kocsijából a bőröndjeit, és jobb híján visszament a szobájába. Nem akarta elveszíteni a száz dollárt, amit fizetett érte. Gabriel a lány lezárt kocsijának támaszkodott egy darabig, majd fejcsóválva, a havat rugdosva elindult a kamionja felé. Mérges volt a lányra, minden joggal persze.

Mikor visszaért kamionjába, leheveredett az ágyára, vagyis az annak kikiáltott matracos priccsre. Sokáig bámult maga elé, s megpróbálta felidézni magában azt a végzetes napot. Nem emlékezett minden részletére, de arra nagyon is, mit érzett közben. Maró fájdalmat, és azt, hogy nem ura az elméjének.

Felült, majd Heather szobáján állapodott meg a tekintete. A lámpa épp akkor kapcsolódott fel, s még látta a lány körvonalát a sötétítő függönyön át. Segíteni akart neki, de annyira ellenséges volt vele, hogy jobbnak látta magára hagyni. Pedig ez volt az, amit a legkevésbé szeretett volna.

Kicsivel később Heather hallotta, ahogy felbőg a motor, majd a kamion lassan elindul kifelé a parkolóból. Nagyot fújt, majd leült az ágya szélére.

Legközelebb másnap reggel tért magamhoz, Gabe kabátjában, szinte teljesen lelógva az ágyról.

A csodálatos reggeli után, - ami egy bögre kávéból, egy szelet pirítósból és két tükörtojásból állt - lesétált a benzinkúthoz. A hó még mindig szakadt, és esélyét sem lehetett látni, hogy abbahagyja. Lassan botorkált le a csúszós úton, majd teljesen átfagyva lépett be a shopba. Bent két egyenruhát viselő eladót láttam. Egy magas férfit, és egy alacsonyabb lányt.

- Jó reggelt! - köszönt a lány lelkesen, majd beállt a kassza mögé. A férfi, viszont csak ült a székben, a telefonját nyomkodva - Tudok segíteni valamiben?

- Igazából egy kis segítségre lenne szükségem! Nem indul az autóm. Valószínűleg lemerült az aksi!

A férfi felnézett, majd mosolyogva ennyit mondott.

- Szar ügy!

- Hát az! - mondta Heather, majd leült egy magas bárszékre. - Kaphatnék egy kávét? Fönt a motelben valami iszonyat volt, az a lötty, amit kávénak hívnak!

- A motelben aludtál? - kérdezte a férfi - Mi volt az, az üvöltözés hajnalban?

- Nem tudom! - hazudta, miközben belekortyolt a kávéjába. - Úgy aludtam, mint a bunda!

- Gyere, bebikázzuk azt az autót! - mondta a férfi - Sabrine, főzz egy presszókávét légy szíves nekem is! - mondta a lánynak, majd mikor megkapta a kávéját elindult kifelé a shopból - Sabrine, kint leszek!

Sabrine megcsóválta a fejét, amiből Heather tudni vélte, kollegája nem a munka hőse. Fiatal volt, talán túlságosan is, hogy ilyen helyen dolgozzon. A férfin viszont látta, nem ma kezdte a szakmáját. Magabiztosan lépett ki a shop ajtaján, kávéjával a kezében. Mellkasán lévő kitűzőjén a Kenneth Schwartz név állt. Heather rámosolygott az ifjú kutas lányra, kifizette a kávéját, majd kiment a férfi után. Felsétált a kocsijához, és megvárta, még Kenneth is felér az autójával. Gyönyörű ezüst terepjárója volt, melynek hátsó ülésén egy vadászpuska foglalt helyet.

Heather értetlenkedve nézett a kutasra, aki mosolyogva annyit mondott.

- Vadászom. Szabadidőmben. Meg aztán, itt sosem lehet tudni, mikor van rá szükség.

Halálra vált arccal nézett vissza a kútra, ahol a fiatal lány most egyedül tartja a frontot. Rosszalló tekintete a kutasnak is feltűnt, ezért elütötte az egészet egy "vicceltemmel".

- Nem értek ám hozzá, mit kellene ilyenkor csinálni! - mondta, a lány, megpróbálva elterelni figyelmét az elhangzottakról.

Kenneth nem szólt semmit, csak mosolygott. Tizenöt perc múlva végzett az egésszel. Két kábelt az ő illetve Heather autójának akkumulátorához erősített, és hagyta járni a motort.

- Kész! - mondta, majd kinyitotta a kocsi ajtaját.

Heather beszállt, becsukta az ajtót, beindította a kocsit majd letekerte az ablakot, és kiadott rajta húsz dollárt, a kutasnak.

- Köszönöm a segítséget! - mosolyodott el, majd felhúzta az ablakot.

- Örültem! - mondta, majd zsebre tette a pénzt.

A lány gázt adott, majd elhajtott arról az átkozott helyről.

Céltalanul vezetett, nem tudta, hova menjen, és mihez kezdjen most. Minden összezavarodott, és nem értette, miért történnek vele ezek a dolgok. Miért találkozott Gabriellel, és miért fáj neki ennyire átkozottul, hogy elzavarta őt? Pedig az tűnt a leglogikusabb döntésnek akkor. Mi lesz, ha nem találja meg Jamest, és örökre elveszítette őt. Próbált az útra koncentrálni, de egyre nehezebben ment neki. Már elhagyta a várost, mikor megcsörrent a telefonja. Az apja volt a vonal másik végén. Remegő kézzel vette fel a telefont.

- Halló apa!

Apja azonban egy szót sem szólt a telefonba. Csak valami karácsonyi dal szólt a háttérben, és emberek beszélgetése hallatszott. Talán csak véletlenül hívta volna fel, vagy azért, hogy hallja, milyen jól szórakoznak most, hogy ő már nincs velük. Könnyek gyűltek a szemébe, letette a telefont, és mérgében az anyós ülésre dobta azt. Elege volt az életéből. Még jobban, mint azelőtt. Órákon át rótta az utakat, s már maga sem tudta hol járhat. Nem akart még egy motelbe bemenni, csak menni előre. Az utak kihaltak voltak, mindenki a szeretteivel ünnepelt. Csak neki nincsenek szerettei. Egyedül James, de őt is elvették tőle.

Napok voltak még hátra addig, hogy időpontot kérhessen az Irattárba. Végtelen hosszúnak tűnt az, az idő, amit várakoznia kellett, s azt sem tudta, hogy megéri e várakoznia. Nem tudtam mi tévő legyen. Hosszasan rágódott rajta, hogy megtegye e azt, ami hirtelen eszébe jutott. Ugyanis nála maradt Gabriel kabátja, és a bakancsa is. Utálta még a gondolatát is, mégis be kellett ismernie, hogy biztonságot jelentett számára. Legalább lenne kihez szólnia, lenne, aki meghallgatná. De ha újra átveri, vagy megalázza? Nem élné túl, ha még egyszer összetörné a szívét. Remélte, hogy tényleg megbánta tettét, s most talán lehet egy élő, létező barátja is. Hosszas mérlegelés után félrehúzódott az út szélén, megkereste az ülés alá esett telefonját, s a cetlire írt számsort bepötyögve, tárcsázta a számot. Gabriel szinte azonnal felvette a telefont.

- Gabe! - szólt bele a telefonba. Heather viszont hirtelen meg sem tudott szólalni. Nem igazán tudta, mit is akar mondani neki egyáltalán. - Halló? Ki az?

- Szi… szia, Gabriel! Heather vagyok… - kezdte makogva az összezavarodott lány

- Mit szeretnél? - kérdezte sértődötten. - Ilyen gyorsan megváltozott a véleményed?

- Nincs kedved találkozni? A történtek miatt nem szeretnék egyedül lenni! - mondta, a kérdését elengedve a füle mellett.

- Hát, most nincs kedvem! Oldd meg a problémáidat egyedül! - mondta hidegen, majd bontotta a hívást.

Kezei ökölbe szorultak,  majd a kormányon töltötte ki minden keserűségét. Elrontotta, s ezzel véget vetett valaminek, ami még el sem kezdődhetett igazán. Megmasszírozta verejtéktől gyöngyöző homlokát, majd elfordította a slusszkulcsot. Keresett egy helyet, ahol megfordulhatott, majd elindult vissza a városba. Éhes is volt, de semmi sem volt nyitva. Elvégre karácsony van. Heather legrosszabb karácsonya egész életében. Agyában egymást kergették a gondolatok, s hiába töprengett mi is lehet a baj, egyedül az ő meggondolatlanságát tudta hibáztatni. A sok "ha" ott lebegett a feje felett, de megváltoztatni, már semmit sem tudott. Szomorúan hajtott el a benzinkút és a szörnyű motel előtt, majd meg sem állt a város széléig.  Mikor beért a városba, ismét félreállt és újra felhívta Gabrielt. A fiú fel sem vette a telefont.

- Bassza meg! - szitkozódott a lány, majd újra és újra tárcsázta a számot.

Mikor Gabriel felvette a telefont, Heather nem engedte szóhoz jutni, egyből mondani kezdte, a már jó előre kigondolt szöveget.

- Gabe, figyelj! Lehet, hogy nem voltam veled valami kedves, de be kell látnod, hogy a történtek után, te sem lettél volna velem az! Szükségem van valakire, aki segít nekem, s szeretném, ha az a valaki te lennél! - darálta a szöveget, meg se engedve, hogy Gabe szóhoz jusson - Adjunk egy új esélyt egymásnak! Nekem, hogy megbocsássak, neked, hogy megbocsájthassak!

- Hol vagy most? - sóhajtotta. - Bár tudod, hogy most nem szívesen megyek érted.

- Emlékszel még, hogy hol lakunk?

- Persze! Hogyne emlékeznék

- Gyere oda értem!

- Egy óra múlva ott vagyok! De sokba fog ez kerülni neked!

Nem válaszolt, de mosolyogva tette le a telefont. Úgy érezte, kezd egyenesbe jönni minden. Legalább is, ami Gabrielt illeti.

Mikor Heather megállt a házuk előtt, apja ingerülten ment ki elé. Meg volt róla győződve, hogy lánya haza akar költözni. Mielőtt azonban egy szót is szólhatott volna, Heather a kezébe nyomta a kocsi kulcsát és bement a házba. Bent hatalmas parti fogadta, olyan, amilyet még sosem látott a házukban azelőtt. Anyja fején mikulás sapka fityegett, és egy koktélos poharat tartott a kezében, viszont nem úgy nézett ki, mint aki halálos beteg. A körülötte lévő emberek ismeretlen ismerősök voltak számára. Valahol már mindegyikőjüket látta, de nem tudta hova tenni őket. Senkihez sem szólt egy szót sem, sőt, még a saját anyjának sem köszönt. A konyha felé vette az irányt, és enni kezdett. Annyit evett, amennyi belé fért. Pár perccel később Lukas Cox jelent meg a konyhaajtóban.

- Nem megmondtam, hogy nem akarlak többé itt látni? - mordult rá a lányára, ám ő még a vita elkezdése előtt véget vetett neki.

- Megmondtad! De hidd el, többé nem fogsz látni! Elmegyek, és megkeresem Jamest! Soha többé nem jövök vissza! A kocsit is megtarthatod, nem lesz már szükségem rá!

- Heather? Miről beszélsz? - jelent meg Lydia is, aki döbbenten nézett hol lányára, hol pedig a férjére.

- Fél órán belül itt van értem Gabriel, és segít megkeresni Jamest! Jól nézzetek meg, mert soha többé nem jövök vissza!

- Gabriel? Gabriel Gold? - dadogta Lydia, s leejtette a poharát. - Nem mehetsz el vele! Inkább maradj itthon! Nem emlékszel mit tett veled? Soha nem tanulsz semmiből?

- Sokkal szívesebben vagyok vele, mint veletek! És, ha megbocsájtotok, nekem mennem kell!

- Te nem tudod, milyen az, az ember! - mondta komoran Lukas.

- Azt sem tudtam, hogy olyan gerinctelen vagy, hogy felhívsz telefonon, hogy halljam, milyen jó hangulatban telik a karácsonyotok nélkülem! Agyő!

Heather belemarkolt egy tál kekszbe, majd kiment a házból. Elképesztően jól eső érzés volt megmondani a magáét a szüleinek. Még akkor is, ha nem voltam olyan durva, mint amilyen akart lenni. A ház elcsöndesült, a zene elhallgatott, Heather pedig némán vártam Gabrielt a ház előtt újabb cigarettára gyújtva. A bejárati ajtó megnyikordult, és Lydia Cox lépett ki rajta. Egyenesen lánya felé vette az irányt.

Lydia középmagas, korai negyvenes éveiben járó, csinos hölgy volt. Világosbarna, inkább szőkébe forduló haját lófarokban hordta, barna szemei egyszerre sugározták a szigort és a szeretetet.

- Dobd már el azt a szart kérlek! - mordult lányára, aki fittyet hányva Lydia arcába fújta a füstöt. - Nézd! Gondolom rájöttél, hogy nem vagyok beteg.

- Tényleg nem? - kérdezte szarkazmussal a hangjában Heather - Az életben nem jöttem volna rá! De tudod mit? Nem is igazán érdekelsz. Sem te, sem apa.

- Nekünk is jár a boldogság Heather. És lássuk be, veled nem volt könnyű az életünk!

- Nektek? - vettette oda lenézéssel a hangjában a lány - Akkor én mit mondjak? Sosem szerettetek, még az anyák napjára sem jöttél el baszd meg!

- Vegyél vissza az arcodból Heather! Az anyád vagyok!

- Ha anya lennél, most nem az utcán tölteném a karácsonyt. Ha anya lennél, nem küldtél volna szanatóriumba, míg utazgattatok. Ha anya lennél, szeretnél. De te nem anya vagy! Csak egy söpredék!

Heather pont elszívta a cigarettáját, mikor begördült Gabriel kamionja az utcába. Mikor mellém ért, hatalmas vigyorral az arcán nyitotta ki az ajtót.

- Nem lett volna egyszerűbb, ha már tegnap velem jössz?- kérdezte.

- Nálam maradt a kabátod! - mosolyodott el a lány, s bemászott a kamionba. Anyjára ügyet sem vetett, mintha csak levegő lenne. - Merre megyünk?

- Te vagy a főnök!

- Akkor menjünk oda, ahol le tudok tusolni! Iszonyú szagom van már!

- Miért nem tusoltál otthon?

- Ez egy hosszú história, majd út közben elmondom!

Hangosan felbőgött a motor, majd elindultak.

- Heather! - kezdte, miközben a lány felé fordította a fejét - Azért örülök, hogy hívtál!

Megnyugtatták a fiú szavai, s már kétsége sem volt afelől, hogy helyesen cselekedett. A visszapillantó tükörből még egy darabig látta anyja megrökönyödött képét, majd teljesen eltűnt a szeme elől. Tudta, hogy már csak karnyújtásnyira van attól, hogy megtalálja Jamest.

Második Lépés

   A lány a dugóban ülve merengett az elmúlt órák eseményein. Volt ideje, hiszen három és fél órát töltött el ott. Nem értette, miért kapott ekkora összeget épp attól a személytől, akitől a legkevésbé várta. Nem tudta, mihez kezdjen most, hogy már nem a szülei komor, ám biztonságosabb házában él. Sosem voltak emberi kapcsolatai sem, szinte rettegett az idegen helyzetektől. Mégsem ez volt az, ami a legjobban elgondolkoztatta, hanem a nemrég látott ismeretlen férfi. Heather a zsigereiben érezte, hogy ismeri azt az alakot, vagy legalább találkozott már vele. Hiába erőltette azonban magát, hogy valami magyarázatot találjon magának, csak egyre jobban összekuszálódott benne minden.

A sor, ami feltorlódott előtte, nem igen haladt. A lány idegességében hosszan megnyomta a dudát, majd apró szitkot morzsolt el a fogai között. Terve nem volt, mihez kezdjen, s mivel nem tudta, meddig kell majd a dugóban ücsörögnie, rögtönöznie kellett. Az úton araszolva észrevett egy motelt az autópálya mellett. Mivel jobb ötlete nem volt, arra felé vette az irányt. Az autós pihenő egy domboldalra épült. Még az emelkedő előtt, egy benzinkút volt, és ott, ahol már kissé emelkedni kezdett, egy kamionparkolóval egybekötött motel volt. Az épület nem volt sem félelmetes, sem lepukkant. Egyszerű kis motel volt, pár szobával, és hatalmas parkolóval. A placc elég üresnek tűnt, csak két kamion parkolt egy pislogó utcai lámpa alatt. Az épület mögött, már csak hatalmas fák voltak, amik egészen a domb tetejéig értek.

Ahogy Heather kiszállt a kocsiból, hatalmas hópelyhek kezdtek hullani az égből, melyek percek alatt fehérre varázsoltak mindent. Másnap már karácsony, egy ünnep, mely sokaknak a szeretetet jelképezi. Neki azonban nem jelentett semmit. Csak egy ugyanolyan, semmit érő nap volt, mint a többi.

Egy hete még nem gondolta volna, hogy egyedül, egy koszos motelben fogja tölteni az ünnepet, de mégsem bánta. Elege volt a szüleiből, a bántásokból, mindenből.

A recepció az épület közepén helyezkedett el, melynek ajtaja üvegből készült, s fehér reluxa rejtette el a bent lévőt, a kíváncsi szemek elől.

A hatalmas pelyhek, melyek egyre intenzívebben hulltak alá az égből, teljesen elborították a lányt. Még sosem fázott annyira, mint akkor. A rakoncátlan pelyhek teljesen lehűtötték a testét. Megszaporította lépteit, s benyitott az ajtón. Kellemes meleg volt odabent. Az ajtóval szemben, hosszúkás faasztalnál egy nő ült. Ábrázata nem volt valami barátságos, tekintete pedig nem sok értelmet árasztott.

- Jó napot! Van kiadó szobája? - kérdezte a recepciós hölgyet, aki összehúzott szemöldökkel szemlélte a közeledését.

- Van! Száz dollár egy éjszaka! - mondta gorombán, majd meg se várva mit reagál a lány, letett az asztalra egy kulcsot. - Nyolcas szoba, balra megy és a negyedik ajtó! Csak kápé, semmi hitelkártya!

- De hát, ez rengeteg pénz! – hüledezett Heather - Az ár mit tartalmaz?

- Ha kell, tanúskodom, ha kell, befogom a szám! Egy ágy, tévé és reggeli! Na, kell vagy nem?

Heather nemet intett a fejével, és elindult vissza az ajtóhoz. Két férfi, akit eddig nem vett észre, azonban elállták az útját és karba tett kézzel csóválták a fejüket. Jobb híján elvette a pultról a szobakulcsot, és közelebb hajolt a nőhöz.

- Be lehet zárni az ajtót rendesen? - kérdezte, miközben a két férfira nézett. A nő kaján vigyor kíséretében nemet intett - De biztos, hogy tanúskodik ennyi pénzért?

- Arra mérget vehet, kis anyám! - mondta, és nevetni kezdett.

A lány megforgatta szemeit, megigazgatta magán a kabátját, majd kiment az ajtón. A két férfi azonban már nem volt sehol, pedig nem halotta kimenni őket, ahogy bemenni sem. Visszanézett a recepció ajtajára, ahol a „zárva” felirat díszelgett.

Pár másodpercig csak bambán bámulta az ajtót, majd elindult megkeresni a szobáját. Percek alatt rengeteg hó hullott, ami megnehezítette a járást. Pár perc alatt már a bokájáig ért a hó. Összehúzta magán a kabátot, majd sietős léptekkel indult a nyolcas szoba felé.  A kulcs nehezen fordult el a zárban, mintha nem is azt az ajtót nyitotta volna. Közben pedig furcsa hangokat hallott maga mögül. Bármerre is fordította a kulcsot, az ajtó nem engedett. Kezei teljesen átfagytak, ujjai elgémberedtek, miközben a kulcsot forgatta ide-oda.

Lépteket hallott maga mögül, de nem mert hátranézni. Hihetetlen idegesség járta át a testét. Legszívesebben hagyta volna az egészet a francba. Valami mégis azt súgta neki, hogy maradjon. A parkolóban álló egyik kamion motorja felbőgött, és sűrű kipufogó füst borított el mindent. A hang irányába kaptam a fejem, de már csak egy kamion állt a pislogó lámpa alatt. Elkeseredetten próbálta kinyitni az ajtót, de hiába rángatta, az nem akart kinyílni.

- A kurva életbe! - sziszegte a fogai között, majd nagyot rúgott a fehérre festett ajtóba. - Most mi a francot csináljak?

Fejét az ajtónak támasztotta, és elővette a zsebéből a cigarettáját. Reszkető kézzel gyújtotta meg, majd nagy slukkot szívott belőle. Lassan engedte ki a füstöt, majd megismételte újra az egészet. Tudta, hogy hiába is akar, nem fog tudni bejutni. Ügyesen beugrott egy csapdába Szívott egy utolsót a cigarettájából, majd eldobta a csikket. Kezeit összedörzsölte, és eldöntötte, hogy elindul inkább.Megfagyni még sem szándékozott. Vállára vette táskáját, és már fordult volna meg, mikor valaki megérintette a vállát. Ijedtében hatalmas sikoly tört elő belőle.

- Ennyire rossz a lelki ismereted, Heather? - kérdezte egy ismerős hang a háta mögül. - Már a régi barátaidtól is frászt kapsz?

- Nekem nincsenek barátaim - mondta hidegen a lány, majd megfordult. Amikor meglátta ki is áll mögötte, teljesen elállt a lélegzete. - Te pedig amúgy sem tartoznál közéjük Gabriel!

A fiú felszívta az orrát, arrébb tolta a lányt, majd kinyitotta az ajtót. Önelégült vigyorral, karba tett kézzel dőlt az ajtófélfának.

- Ne légy olyan ellenséges Heaty! Tudod, hogy én...

- Kérlek Gabe! Már el se kezd! Ha te nem lettél volna, talán egy kicsivel könnyebb lett volna az életem.

- Most ezt miért mondod? Nem értelek Heaty!

- Ne tépjük fel a régi sebeket, kérlek! Középiskolai éveim megkeserítője, a nagy Gabriel Gold! Aki lealázott az egész iskola előtt! Nem elég, hogy összetörted a szívem? Miért kellett lejátszanod azt a beszélgetésünket a suli rádióban? Még a mai napig van, aki kiröhög!

- Ugyan már Heather! Fiatal voltam, nem gondolkoztam! Bemehetek?

 A Heather nagyot sóhajtott, majd utat engedett a fiúnak a szoba belseje felé. Gabrielt még középiskolában ismerte meg. Évfolyamtársak voltak, ő volt a legmenőbb pasi a suliban. Egy igazi Adonisz, akiért minden nő az életét adná. De mint az ilyen pasik általában, ő is sportot űzött abból, hogy másokat megalázzon. Akik csak egy kicsit is mások, mint az átlag. Gabriel egyik tanítás után odament Heatherhez, hogy nincs e kedve találkozni vele szombat délután. Először persze, azt hitte, hogy csak szívatja, de belement a dologba. Szombat délután találkoztak, de nem történt semmi rossz. Sőt! Sokat beszélgettek, s Heather kezdte úgy érezni, hogy végre van egy barátja, aki megérti őt. Hetekig találkozgattak, és minden olyan volt, mint a mesében. Már két hónapja tartott a barátságuk, mikor elvitte James sírjához is. Aznap csókolta meg először. Nagyon boldog volta, azt hitte megváltozik az élete. Beleszeretett Gabrielbe. Megbízott benne, mindenét neki adta volna. Gabriel egy este felhívta telefonon, és órákon keresztül beszélgettek egymással. Majd arra kérte, hogy mondja, el neki mennyire szereti, és Heather mit tenne meg neki az ágyban, ha oda kerül a sor. Heather pedig nyíltan beszélt minden vágyáról, legbensőségesebb érzéseiről. Úgy tették le a telefont, hogy Gabriel azt mondta a lánynak, hogy szereti őt. Egy hét múlva, nagyszünetben Heather épp egy szerelmes levelet fogalmazott meg a fiúnak, mikor az iskolarádió a szokásos szar zene helyett, a Gabriellel folytatott beszélgetésüket kezdte lejátszani. Heather annyira szánalmasnak érezte magát, hogy hitt a fiúnak. Heather azonnal otthagyott mindent, és hazament. Hónapokig nem ment iskolába, és mikor visszatért, akkor sem önszántából. Ennyi Gabriel Gold története.

Heather soha nem tudott megbocsájtani neki, hogy csak játszott vele, és hogy elvette az első csókját. Most mégis ott volt, és fogalma sem volt, hogy miért. Miért utálja az élet ennyire, hogy folyamatosan bántja. Becsukta maga mögött az ajtót, majd karjait összefonva a fiúra szegeztem tekintetemet.
„Semmit sem változott az évek alatt.” – Gondolta Heather. Még mindig az az elképesztően jóképű, hosszabb hajú fiú a markáns állával és a hihetetlen zöldes szemeivel, akibe annak idején csípőből beleszeretett. Bár nem akarta beismerni még magának sem, megdobogtatta a szívét, és örült, hogy találkozott Gabriellel.

A látszatból azonban nem akart engedni, és kimérten, hidegen beszélt a fiúval.

- Mégis mit keresel itt? - kérdezte hidegen - Jöttél hangfelvételt készíteni?

- Heather! Hidd el, nagyon sajnálom, amit tettem. Nem gondoltam át a dolgot. Azóta minden nap gyötör a lelkiismeretem.

- Gyötörjön csak! Bár nem hiszek neked! Mit keresel itt?

- Láttad  azt a szép kék kamiont a parkolóban? Hát azzal jöttem. Kamionsofőr vagyok!

- Te kamionos? Pfff... Azt hittem, többre vitted az életben! De ezek szerint nem!

- És, te hol dolgozol? – Kérdezte felhúzott szemöldökkel, és kaján vigyor kíséretében Gabriel.

Heather ideges lett. Nem mondhatta meg neki az igazat, hogy még soha nem is dolgozott, és hogy a szülei épp aznap zavarták el otthonról.

- Sikeres temetkezési vállalkozást vezetek. - füllentette vigyorogva. - Nekem legalább bejött az élet.

Gabriel végignézett a lányon, majd elmosolyodott. Még mindig szívdöglesztő pasi volt. Tökéletes mosolyának nem tudott ellenállni, de dacosan játszotta a megbántott infánsnő szerepét.

- Gyere el velem. Te sem lennél magányos, és én sem.

- Ki mondta, hogy magányos vagyok? – kérdezte Heather értetlenkedve.

- A karácsonyt egy motelben töltöd – vigyorogta Gabriel. – Azt hiszed át tudsz verni Heather? Ne legyél már ennyire utálatos.

- Gabriel, nagyon köszönöm, hogy kinyitottad az ajtót, de egyedül szeretném tölteni az ünnepet. Ez az első karácsonyom James nélkül. - szaladt ki a lány száján.

- James? A halott pacák? Mi történt vele?

- Nem fogom veled megosztani a gondjaimat! Gabriel, kérlek, menj el!

- Segíthetnék?

Válasz helyett, Heather egyszerűen kinyitotta az ajtót és kifelé mutatott. Nem akart egy percet sem együtt tölteni azzal az emberrel. Vagy legalább is ilyen körülmények között nem.
- Nézd Heather – kezdte Gabe –, ne legyünk ellenségek, ha barátok is lehetünk. Nem tudom, meddig büntetsz még azért a hibámért, de én örülök, hogy láttalak.

Gabriel felállt, megigazgatta magán a ruháit, majd elindult kifelé.
- Részemről ez nem akkora öröm – válaszolta a lány. Vegyes érzelmei voltak a fiúval kapcsolatban. Az esze azt súgta, hogy vele kellene mennie, a szíve pedig azt, hogy el kell küldenie. Mielőtt kiment volna, még egyszer a lány szemébe nézett, majd a kezébe nyomott egy cetlit a számával.

- Szilveszterig még a városban leszek! Ha kellenék, itt leszek!

- Sosem fogsz kelleni, te szemét! – mondta a lány, majd bevágta az ajtót.

 Heather leroskadt egy székbe, amin percekkel ezelőtt még Gabriel ült. Az illata még mindig olyan volt, mint régen. Mélyet szippantott a fiú illatával átjárt levegőből, majd cigarettára gyújtott.

Bárhogyan is erőlködött, nem tudott kitalálni semmit. Miért tépődnek fel újra és újra a régi sebei. Pár percig még üldögélt a fotelben, a cigarettája füstjében gyönyörködve, majd elővette a laptopját. Meg akarta találni Jamest, az egyetlen barátját. Méghozzá minél gyorsabban. Iszonyatosan hiányzott neki, és aggódott is érte.

Keresgélni kezdett, honlapról honlapra ugrált, hátha megtud valamit. Nem kellett soká keresgélni, hogy ráakadjon egy érdekes cikkre. Az állt benne, hogy a helyi irattárban őrzik az elmúlt évszázadok születési a-házassági- és halotti anyakönyvek másolatát, és a bejegyzett temetések időpontját. Még segítséget is biztosítottak ahhoz, ha valaki fel akarta kutatni a családfáját. Egyedüli feltétele egy előjegyzett időpont, és ezer dollár volt.

A lány izgatottan tárcsázta a telefonszámot.

"Ön a Browers Town megyei Irattárat hívta. Tájékoztatjuk önt, hogy intézményünk az ünnepek alatt zárva tart, nem tudunk előjegyzést biztosítani. Kérjük, hívja munkatársunkat december huszonhetedikén, reggel kilenc és délután kettő között! Kellemes ünnepeket kívánunk!"

Felcsillant a remény a lány számára. Még az sem számított, hogy várnia kellett. Boldogsággal töltötte el, hogy most talán minden megváltozik.

Fáradt volt, és a fejében cikázó számtalan gondolat végre egy kicsit alábbhagyott. Laptopját összecsukta, majd az éjjeli szekrényre helyezte, ő maga pedig elnyúlt az ágyon. Párnáit a feje alá gyűrte, és szórakozottan bámulta a plafont, arra várva, hogy álom jöjjön a szemére. Sokat nem kellett várnia rá, pár perc alatt sikerült elaludnia. A szoba sötétségbe borult, síri csend ereszkedett rá. Túlságosan is nyomasztó csend.

Kopogás zaja törte meg a csendet, kicsivel éjfél után. Először halk, koppantások űzték ki Heather szeméből az álmot. A lány morcosan botorkált el az ajtóig, majd szólt ki rajta. Választ azonban nem kapott, ki is áll az ajtó másik oldalán. Megdörzsölte bedagadt szemeit, majd az ablakhoz ment, hogy kinézzen rajta. Minden nyugodt volt, csak a hó hullott még mindig szakadatlanul. Az érintetlen hótakaró teljesen megváltoztatta a helyet. Heather Gabriel kamionja felé sandított. A járműben még égett egy lámpa, ami azt is jelenthette, hogy a fiú még ébren van.

Becsukta a szemeit, homlokát pedig az ablaknak nyomta. Vett pár mély lélegzetet, s mikor szemeit újra kinyitotta, egy vadidegen férfi nézett vele farkasszemet az ablak túloldalán. Heather ijedten ugrott el az ablaktól, és elrántva a függönyt az ágyához hátrált. Nem merte megnézni ott van e még az illető, ajtót nyitni meg aztán pláne nem akart. Jobb híján felült az ágyára és bekapcsolta a szobában lévő ős öreg tévét. Majdnem maximumra állította a hangot, és alig észrevehetően egy kisebb barikádot állított az ajtaja elé. Szíve iszonyatosan vert, és izzadni kezdett. Hosszú percek teltek el a kínzó várakozással, majd Heather kezdett megnyugodni. Az ablakhoz osont, és kilesett rajta. Kint nem látott senkit, s már Gabriel kamionja is sötétbe borult.

Heather jobbnak látta, ha lefekszik és kialussza magát. Az elmúlt napokban nem sokat tudott aludni, és érezte, ahogy szellemi és fizikai téren is kezd romlani az állapota. Lefeküdt, majd kikapcsolta a tévét, és aludni próbált.

Alighogy lehunyta a szemét, ismét kopogtattak az ajtón. Most azonban már erőszakosabban, mint annak előtte.

- Gabriel, ez egy cseppet sem vicces – kiabálta a lány. –Szeretnék aludni!

Válasz nem érkezett, azonban a kopogás abba maradt. Lehunyta szemeit, beszívta a szoba kissé dohos levegőjét, majd magára rántva a takarót, az oldalára fordult.  

- Heather! – vonyította egy földöntúli hang. A lány ijedten ugrott fel, majd nézett körbe, de nem látott senkit a szobában.

- Ki van itt? – nézett körbe ijedten. – Gabriel, ugye csak te szórakozol velem!

- Itt vagyok… találj meg – búgta a hang. Annyira torz, éles hang volt, hogy nem tudta megállapítani, nőé vagy férfié a hang. Azt azonban nagyon jól tudta, hogy nincs egyedül a szobában.

Lehetetlennek tartotta, hogy valaki a tudta nélkül ment volna be hozzá, most mégis valaki éppen hozzá beszél. Nem tudta, mi tévő legyen. Nem akart sem a hang keresésére indulni, sem beszélgetni vele, de a szobában sem volt kedve maradni. egyedüli visszatartó erő az az ismeretlen, félelmetes ember volt, aki az ablaka előtt bámulta őt. Heather a telefonja után nyúlt, ami az éjjeli szekrényen volt. Ahogy megérintette a készüléket, érezte, hogy ujjai ragacsos masszába merülnek el. Kezét arcához emelve egyből látta, hogy ujjai véresek. Hatalmas sikoltás tört fel a megrémült lányból, s a földöntúli, kísérteties hang nevetni kezdett.

Iszonyatosan félt, de szürreálisnak is tartotta az egészet. Biztos volt benne, hogy vagy Gabriel, vagy más, hallucinogént kevert valamijébe, és most ezért lát rémeket.

Újra csend ereszkedett a szobára, de Heather nem tudott megnyugodni. Hiába próbált, a félelme erősebb volt nála.