Negyedik Lépés

  A két fiatal némán ült egymás mellett. Mindkettőjüknek lett volna mondanivalója, de valamiért jól esett nekik a csönd. Heather fejében az anyjával folytatott beszélgetés, és az éjszakai történések kavarogtak, míg Gabrielében inkább a lány járt. Mindketten érezték, hogy szükségük van egymásra, de talán Heather volt az, aki megpróbált nem tudomást venni erről. Végül Gabriel törte meg, a már-már nyomasztó csendet.

- Végül is, - kezdte, miközben egy maroknyi chipset tömött a szájába - miért jöttél el otthonról? 

Heather hatalmasat sóhajtott, de nem szólalt meg. Nem akarta kiteregetni a fiú előtt az életét. Még mindig nem bízott meg benne. Gabriel többször is a lányra pillantott, aminek hatására Heather jobbnak látta, ha beszélni kezd.

- Ez egy hosszú történet! Nem is tudom, hol kezdjem!

- Csak ne az elején kérlek! - nevetett fel a fiú.

- Nagyon vicces vagy! Szóval… a helyzet az, hogy sosem volt valami fergeteges a kapcsolatunk a szüleimmel, de gondolom, erre még emlékszel. - A fiú bólintott, majd Heather folytatta. - Elmentem egy állásinterjúra, de nem vettek fel. Apám ezen kiakadt, és egyszerűen kirakott otthonról. Ennyi!

- Valami okuk csak volt rá nem? 

- Azt mondták, hogy nyugalomra vágynak! De tudod mi az érdekes?

- Mi? - kérdezte Gabe nem túl lelkesen.

- Mégis valamilyen összejövetel volt náluk. És senkit sem ismertem a jelenlévők közül. Vagyis csak látásból. Tudom, hogy láttam már őket, csak nem tudom, hogy  hol!

- Hmm… Érdekes! - húzta mosolyra a száját a fiú. Nem tűnt úgy, hogy túlzottan érdekli a lány mondanivalója, de azért tett egy csípős megjegyzést a végén - Lehet, hogy csak kísértetek voltak.

A lány persze érezte a szarkazmust a fiú hangjában. Heather nagyon spirituális személy volt, és nyíltan felvállalta, hogy hisz a szellemek létezésében. Persze ez csak egy újabb indokot szült a gúnyolására, és nem nagyon volt olyan, aki hitt neki.

- Minek kérdezel, ha nem hiszel nekem? - csattant fel a szőkeség, majd karjait összefonva a mellkasán, duzzogva bámult ki az ablakon. Jó néhány kínos percet okozva ezzel.

Órákon át szelték az utakat cél nélkül. Gabriel vezetés közben jó néhány zacskó chipset elmajszolt, Heather pedig az ablakon való kibámulással töltötte az időt. Lenyűgözte a téli táj hangulata. A halott természet kicsit magára emlékeztette. A tél volt a kedvenc évszaka. Amikor minden szürke és kopár, akárcsak az élete. 

- Tudok egy jó motelt a környéken! - törte meg ismét a csendet Gabriel. Útitársa kikerekedett szemekkel nézett rá, ezért gyorsan  megnyugtatta őt - Ne félj, ez kulturált hely! Gyakran megállok itt, már ismer a személyzet!

Heathert ez azonban egy cseppet sem nyugtatta meg. A múlt éjszaka eseményei után, semmi kedve nem volt egy újabb motelben tölteni az éjszakát. Legyen az bármilyen kulturált. Azonban be kellett látnia, hogy mégis kényelmesebb egy ágyban aludni, mint a kamion ülésén.

- Akkor legyen! - sóhajtott Heather, majd ellenőrizte, hogy megvan e még a pénze. Megvolt. 

- Mikor kell dolgoznod? - szegezte a lánynak a kínos kérdést Gabriel. Heather gyomra összeszorult, de tudta, nem hazudhat tovább.

- Be kell vallanom Gabe, hogy nem dolgozom. Még sosem dolgoztam sehol, egy percet sem. Csak előtted akartam felvágni, hogy szarul érezd magad!

- Rendes vagy! - mosolyodott el Gabe, majd folytatta - Ha már ennyire őszinték vagyunk egymáshoz, én is bevallok neked valamit. Valamit, ami már évek óta nyomja a lelkem! Kurva jól nézek ki!

- Seggfej! 

- Most mi van? Legalább őszinte vagyok! De most komolytalanra fordítva a szót. Ez nem az én kamionom.

- Csak nem loptad? - élcelődött Heather.

- De loptam… marha vicces vagy! Apámé a gép. Unalmamba vettem kölcsön, mert rohadtul nem tudtam mit kezdeni magammal!

- Az fasza! Tudja legalább? 

- Dehogy! Oda sem adta volna! 

- Ez azt jelenti, hogy kerestetheti a rendőrséggel?

- Nem valószínű! Nem először csinálom. Tudod hány naiv kutas lányt fektettem már meg? Atya úr isten! Csak úgy falták a…

- Elég! Felfogtam! - szakította félbe Heather.

- És tudod mi a gáz?

- Na, mi?

- Hogy fizetésem sincs… ergo, ha kifogy a benzin, nem megyünk sehová sem. Hülyeség volt otthagyni a kocsid apádéknál!

- Ne aggódj, van valamennyi pénzem. Azzal kihúzzuk egy darabig!

- Egy tank körülbelül egy ezres! Biztos vagy benne, hogy jó ötlet ezzel a böcökkel járkálni?

- Muszáj neked mindenbe belekötnöd? - mosolygott a lány - egy darabig kitart a készlet!

Heather hátradőlt az ülésben és élvezte az ismét beköszöntő csendet. A kamion lassítani kezdett, majd behajtott az egyik parkolóba. 

A lány nem tudta eldönteni, hogy sírjon e, vagy nevessen. A motel, aminek a parkolójában álltak, inkább hotelnek látszott. Gyönyörű, oszlopos épület volt, amin bár látszott az idő vasfoga, mégis biztonságot sugárzott. Halvány sárgára vakolt falai az égig nyúltak, hatalmas ablakai szinte arcot varázsoltak az épületnek. 

Heather kimászott a járműből, s tett néhány tétova lépést a motel felé, de Gabriel elkapta a lány csuklóját, és visszarántotta őt.

- Mit csinálsz! Hé, ez fáj! 

- Ide hallgass - kezdte - bármit hallasz, vagy látsz odabent, meg kell ígérned, hogy csendben maradsz! Nem szólhatsz egyetlen szót sem!

- Neked elment az eszed Gabe! - sziszegte a lány, miközben próbált szabadulni a fiú szorításából. - Engedd el a kezem! Fáj, amit csinálsz!

- Ígérd meg! - rántotta magához az összezavarodott lányt. 

Gabriel orrcimpái, akár a dühös bikáé, úgy jártak. Arca torz volt az indulattól, és a hangja is dallamtalanná vált. Mintha megszállta volna valami.

- Ígérem, csak engedj el! 

A fiú eleresztette a kezét, majd egy kabátot húzott ki fekete sporttáskájából, amit a lányra adott.

- Ha gondolod, alhatok idekint is! - motyogta Heather, miközben az épület felé sétáltak. Gabriel megállt, majd mutatóujját a lány szájához tapasztotta. Pár pillanattal később, már az ajtóban álltak, készen arra, hogy bemenjenek. Gabriel még egyszer nyomatékosította Heathert a hallgatásra.

- Jól van… kussolok! Felfogtam! - suttogta a lány, legszívesebben azonban kinevette volna a fiút.

Heather meg volt győződve arról, hogy valami nővel szűrhette itt össze a levet, s most nem akar lebukni, hogy mást hoz ide. De tévedett. Akkor még nem is tudta, hogy mekkorát.

Gabriel lenyomta a kilincset, majd beléptek az előtérbe. Megcsapta őket a meleg, és a fenyőfa illata. Mindent átjárt a békesség és a fény. Az előtérben egy hatalmas fa pult helyezkedett el a jobb oldali falon. A pult mögött egy ajtó volt, és az ajtó mellett, egy kis fa tartón lógtak a szobák kulcsai. Baloldalról egy folyosó nyílt, melynek mindkét oldalán szobák helyezkedtek el. Az előtér közepén egy hatalmas, feldíszített fa állt. A maradék helyet, piros huzattal bevont székek foglalták el. A falak fehérek voltak, de mégsem tűnt snassznak. Heather azonban nem hitt a fülének, mikor a pult mögötti ajtó kinyílt, s egy ismerős hang szólalt meg. Magas, szinte visító hangon.

- Édes Istenem! Hát előkerültél! Már azt hittem sosem látogatsz meg minket újra! 

- Itt vagyok! Kérem a kulcsomat! - mondta szárazon a fiú. 

Heather hátra sandított, hogy megbizonyosodjon, jól sejti e, ki a hang gazdája. Jól sejtette. Myrtle Edwards állt a pult mögött, teljes életnagyságban. Az a nő, akinél hetekkel azelőtt volt állásinterjún, és aki még vissza sem hívta. Kedve lett volna beolvasni neki, Gabriel intelmei azonban lecsillapították indulatait.

- Édesem… kiadtam a szobát! - felelte szinte suttogva Myrtle.

Gabriel dühében az asztalra csapott.

- Megbeszéltük, hogy azt a szobát nem adod ki! 

- Gabriel, drágám, karácsony van! Telt ház! A szezon legforgalmasabb napja. Te is tudod, hogy mi a…

- Milyen maradt? - kérdezte Gabriel indulatosan.

- Egy egyágyas! Oh, látom nem egyedül jöttél! A hölgyben kit tisztelhetek?

- A kulcsot Myrtle! Jó éjszakát!

Gabriel elmarta a nő kezéből a kulcsot, majd karon ragadva Heathert eltűntek a hosszú folyosón  Heather hangtalanul ballagott a fiú mellett és megpróbált rájönni, hogy mit is keresett itt Myrtle. Másodállása lenne? Vagy már nem ő vezeti a temetkezési vállalkozást? Mikor becsukódott mögöttük a szobájuk ajtaja, Heather rázúdította kérdéseit a fiúra.

- Ez meg mi volt?

- Mi, mivolt?

- Ez az egész drámázás? Felcsináltál valakit, és most bujtatod a következőket?

- Nem tudom, miről beszélsz! - ütötte el a dolgot Gabe.

- És mit keres itt Myrtle?

- Mit keresne? Itt dolgozik

- Másodállásban felcsapott recepciósnak? - nevetett fel a lány, de Gabriel olyan szúrós tekintettel meredt rá, hogy egyből elment a kedve a nevetéstől.

- Myrtle vagy húsz éve itt dolgozik! Nem tudom, honnan ismered!

- Nála voltam állásinterjún! Amiről meséltem is neked!

- Biztos összekevered valakivel. 

Mivel nem akart tovább vitatkozni a fiúval, jobbnak látta hanyagolni a dolgot. Heather végignézett a szobán, s feltette a számára legfontosabb kérdést.

- Hogy fogjuk elosztani ezt az egy szem ágyat? - kérdezte, az ágyra mutatva - Mert, azt már most elfelejtheted, hogy egy ágyban alszunk!

- Pedig ez volt tervben! - húzódott mosolyra a fiú szája, majd, hogy nyomatékosítsa is szándékát, kacsintott egyet.

- Azt lesheted! - mondta Heather, majd ledobált a földre egy pokrócot és egy párnát. - Jó éjszakát Gabe! S ha az éjszaka folyamán kedved lenne bemászni mellém, kérlek, ne tedd, mert csúnya világot rendezek!

Gabe a földön heverő ágyneműkre pillantott, majd Heatherre. A lány ekkor már bemászott az ágyba, s kényelmesen el is helyezkedett. Néhány pillanattal később, Gabriel beugrott az ágyba, s egy elegáns mozdulattal a földre gurította a terpeszkedő szőkeséget.

- Nekem sokkal jobban fekszik ez a felállás! - nevetett, majd magára húzta a takarót. Heather persze nem hagyta magát, ezért teljes erejéből Gabrielhez vágta a padlón lévő párnát.

- Te szemét! Ezt ugye nem gondolod komolyan? - kérdezte Heather csípőre tett kézzel.

- Akár be is bújhatsz mellém! - kacsintott a lányra ismét, és a mellette lévő üres ágyrészt kezdte csapkodni a tenyerével. - Hidd el, kényelmesebb lesz, mint a szúrós szőnyeg!

Heather közelebb lépkedett hozzá, majd felvette az időközben földre esett párnát és finoman a fiú arcába szorította azt.

- Ha nem mászol ki az ágyból, de azonnal, tudod mi lesz a következménye! - nevetett Heather. Önfeledten, boldog nevetéssel. Gabriel eltolta a kezét, majd morcosan felült az ágyon. - Csak nem megsértődtél?

- Nem! Csak a bosszúmat tervezem!

Hosszú csatározás után, végül Heatheré lett az ágy, Gabriel pedig a fotelben helyezkedett el. Még hallotta, hogy a fiú beszél hozzá, de már nem jutottak el a tudatáig a szavak. Ahogy vízszintesbe került, átadta magát az álmok birodalmának. Bár jobb lett volna, ha azon az éjjelen nem álmodik semmit.

Aznap éjjel Heathernek különösen nyomasztó álma volt. Egy parkban sétált, ahol emberek egész sora állt,  mintha vártak volna valakire. Sötét, ködös este volt, csak az emberek halk duruzsolását lehetett hallani. Arcukon félelem ült, szemeik üresen a semmibe meredtek. Voltak köztük egészen öregek, de néhány csecsemő is, akiket sötét alakok tartottak a kezükben. Kétszer is végig ment a soron, néhány embert alaposabban is szemügyre vett. Akik előtt megállt, halk imába kezdtek, mintha rettegtek volna tőle. Ő viszont nem félt, sőt, kifejezetten élvezte a szerepét. Már a harmadik körét kezdte volna el,  mikor egy férfi lépett ki a sorból.

- Én nem félek tőled! Te is csak egy vagy, a sorban állók közül. - ordította a lány felé, a többiek pedig egyszerre hajtották le a fejüket. Néma csend támad, még a szél sem morajlott. Heather lassan fordult meg, s nézett a férfira. Negyven éves lehetett, testrészei vérben úsztak, az egyik szeme pedig nem volt a helyén. Mint valami csiga, csúszott le az arcán.

Közelebb sétált hozzá, majd megérintette a karját. Teste hideg volt, mint a frissen hullott hó, bőre száraz, csak a vér tette csuszamlóssá. A mellette álló alakra nézett, de nem látta az arcát. Bólintott, majd elvezényelte az embereket. Így Heather egyedül maradt a bátor férfival, aki már cseppet sem tűnt olyan bátornak, mint percekkel azelőtt. A lány, aki tetőtől talpig feketébe volt öltözve, megsimogatta a férfi arcát, majd az ép szeméből kigördülő könnycseppet is letörölte róla.

- Tudod, hogy most mi fog következni? - suttogta Heather közel hajolva a füléhez.

- Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól! - mormolta maga elé, folyamatosan ismételgetve.

- Ha tudnád, hányszor hallottam ezt az elcsépelt mondatot! - nevette el magát a szőkeség - Elsőnek még drámai volt, mostanra azonban már meguntam! Az emberek miért nem állnak elő soha, semmi jó szöveggel? Zsoltárok könyve, huszonharmadik rész!  Mindig ugyanezek az elcsépelt mondatok!

- Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól!

- Ha nem félsz, miért remegsz? Nem kell megjátszanod a bátrat, a hőst, hiszen itt már nem lát és nem hall senki! Itt már csak ketten vagyunk! Valld be, hogy félsz, s előbb szabadulsz a kínjaidtól! Nem lehet valami kellemes ez az állapot!

- Még ha a halál árnyékának… vö…- zokogott fel a vérző férfi  - Rettenetesen félek! Még nem jött el az időm! Még maradnom kell.

- Te is tudod, hogy ez lehetetlen! Megszabadítalak minden kínodtól, ami valaha fájt! Csak hunyd be a szemed, s ígérem, minden elmúlik!

- Ne… nem akarom! Kérem! Könyörgöm! - rimánkodott, kezeit imára kulcsolva borult le a lány előtt. - Csak egy kis időt adj még! Amíg elbúcsúzom!

- A búcsú fájdalmas. Amit én adhatok neked, az a megkönnyebbülés, és a felszabadulás! Nos, mi a neved… Mondd meg, s elviszlek egy gyönyörű, fájdalommentes világba, s találkozhatsz azokkal, akik tőled akartak elbúcsúzni!

- A nevem… a nevem… Francis Connor!

A név hallatán felpattantak Heather szemei, s izgatottan, verejtékben úszva ült fel az ágyon. Francis Connor! Ő foglalta el, az ő Jamese helyét a temetőben. De miért álmodott róla? Ennyire felzaklatták volna az elmúlt hetek történései? Szinte olyan volt, mint a valóság. Érezte a férfi vérének melegét, bőre szárazságát, teste hidegségét, és a fájdalmát is.

Kikászálódott az ágyból, és a fürdőbe ment, hogy megmoshassa az arcát. Mikor a tükörbe nézett, megjelent egy pillanatra előtte Francis arca, majd el is tűnt a semmibe.

Nem értett semmit, de tudta, hogy a legjobb az lesz, ha felkutatja Francis családját. Csak azt nem tudta, hogy mondja el Gabrielnek ezt az álmot. Hosszas töprengés után úgy döntött, hogy sehogy nem fogja.

Gabriel megébredt Heather miatt az éjszaka közepén. A lány álmában beszélt, de egy szavát sem értette. Mintha csak egy kitalált nyelven beszélt volna. Megpróbálta felébreszteni a lányt, de nem sikerült neki. Minél jobban beszélt hozzá, Heather szinte annál mélyebben aludt. Sajnálta a lányt, de nem tudott mit csinálni vele. Visszament a fotelbe, és nézte a gyötrődő barátját. Mikor az felébredt, Gabriel úgy csinált, mintha aludna. Nem akart bonyodalmat okozni. Azt azonban tudta, hogy ez nem jó jel. Nagyon - nagyon nem jó jel.

Azon az éjszakán, Heather már le se merte hunyni a szemeit, annyira meggyötörte az álmom. Gabrielt nézte, aki látszólag úgy aludt, mintha fejbe verték volna. Hosszasan tűnődött az álmáról, de inkább abbahagyta a töprengést. Nagyon rossz érzéseket váltott ki belőle, s nem akart teljesen becsavarodni. Olyan érzése volt, mintha valaki a mellkasán ülne, és ki akarná szippantani belőle az életet. Akaratlanul is felvillantak előtte képek az álmából, pedig szíve szerint örökre kitörölte volna az agyából. Egyedül abban reménykedett, hogy James küldte neki az álmot. Egy nyomot, amin elindulhat a keresésére. 

Kilenc órakor a fiú kómás fejjel mászott ki a fotelból, majd egyenesen a fürdőbe ment, hogy aztán egy teljes órát odabent tölthessen. Közben persze néha kikiabált, de Heather nem foglalkozott vele. Elővette  laptopját, s remélte, hogy talál valami információt Francis Connor családjáról. Semmi mást nem talált róla, csak a gyászjelentését, amit a helyi újságban jelentettek meg. Úgy érezte, mint minden mással, ezzel is kudarcot vallott. Mérgesen összecsukta a gépet, s a táskájába gyömöszölte a jobb sorsra érdemes masinát. Mikor Gabriel végre előmászott a fürdőből, elkerekedett szemekkel nézett Heatherre.

- Te nem vagy még készen? - tárta szét a karjait - Hiszen hajnal óta fent vagy!

- Nem tudom, honnan veszed ezt a hülyeséget! - rivallt rá Heather, majd gyorsan beszaladt a fürdőbe.

Gabriel a fürdőajtónak támaszkodott, majd kérdezgetni kezdte a lányt az éjszaka történtekről. Iszonyatosan zavarta, hogy nem tudott rajta segíteni, pedig látta, hogy mennyire szenved.

- Heather? - kiabált be az ajtón keresztül. - Minden rendben?

- Persze! - válaszolta fogkefével a szájában Heather - Miért kérdezed?

- Éjjel volt valami bajod! Olyan hangosan beszéltél álmodban, hogy felébredtem rá!

- Jaj bocsi! - válaszolt a lány hosszú, elnyújtott hangon - Nem akartam zavarni felséges személyed!

- Nem tudtalak felébreszteni sem! És… valami más nyelven beszéltél...

- Te tiszta hülye vagy! - mondta Heather, miközben kifelé nyomakodott a fürdőből.

Gabriel azonban elkapta a lány vállát, majd szembe fordította magával.

- Elmondhatod, ha valami bánt Heaty! Aggódtam érted!

- Hát értem te csak ne aggódj! - zárta rövidre a beszélgetést Heather, majd kisétált az ajtón, rendesen becsapva azt.

A fiú fejét az ajtókeretnek vetve sóhajtott egyet, majd elindult a feldúlt lány után. Nem tudta, hogyan is érhetné el, hogy megnyíljon, vagy bízzon benne.

Percek múlva már a kamionban ültek szótlanul egymás mellett. Hol Heather nézett a fiúra, hol fordítva. De egyikük sem szólalt meg. Pedig Heather piszkosul el akarta mondani neki az álmát, de félt, hogy a fiú kigúnyolja őt. Még az sem hatotta meg, hogy érdeklődött iránta. Túl mély volt a seb ahhoz, hogy újra bízni tudjon. 

- Elvinnél a temetőbe? - törte meg a csendet Heather. - Valamit meg szeretnék nézni!

- Ha ez segít a nyomozásodban, akkor persze. - mondta, Gabe majd bekapott egy fogpiszkálót, s nyelvével forgatni kezdte a szájában.

- Ezt azonnal hagyd abba! Megfulladsz, meghalsz, nekem meg nem lesz segítségem!

- Nem adják azt olyan könnyen! - mosolyodott el Gabe, majd kipöckölte a kis fadarabot az ablakon.

- Remélem, igazad van! - mondta Heather. - Az Isten szóljon belőled!

A fiú felnevetett, és végre Heather arcára is igazi mosoly húzódott. Alig mehettek pár kilométert, amikor a lányt elnyomta az álom. A kialvatlanság, és a motelben történtek rányomták bélyegüket a lány éberségére. Azonban Heather nem sokáig élvezhette a pihentető szundikálást, ugyanis Gabriel üvöltése visszarántotta a valóságba. A lány még látta, ahogy egy férfi sétál át előttük az úton. Gabriel akármennyire fékezett, a baleset elkerülhetetlen volt. A kamion ugrott egyet, mely egyértelmű jele volt annak, hogy elgázolták a férfit. Sárga kalapjára,  hosszú sétapálcájára és a kicsiny bajuszkájára azonnal ráismert a lány. Ezt a férfit látta pár napja az utcájukban.