Második Lépés

   A lány a dugóban ülve merengett az elmúlt órák eseményein. Volt ideje, hiszen három és fél órát töltött el ott. Nem értette, miért kapott ekkora összeget épp attól a személytől, akitől a legkevésbé várta. Nem tudta, mihez kezdjen most, hogy már nem a szülei komor, ám biztonságosabb házában él. Sosem voltak emberi kapcsolatai sem, szinte rettegett az idegen helyzetektől. Mégsem ez volt az, ami a legjobban elgondolkoztatta, hanem a nemrég látott ismeretlen férfi. Heather a zsigereiben érezte, hogy ismeri azt az alakot, vagy legalább találkozott már vele. Hiába erőltette azonban magát, hogy valami magyarázatot találjon magának, csak egyre jobban összekuszálódott benne minden.

A sor, ami feltorlódott előtte, nem igen haladt. A lány idegességében hosszan megnyomta a dudát, majd apró szitkot morzsolt el a fogai között. Terve nem volt, mihez kezdjen, s mivel nem tudta, meddig kell majd a dugóban ücsörögnie, rögtönöznie kellett. Az úton araszolva észrevett egy motelt az autópálya mellett. Mivel jobb ötlete nem volt, arra felé vette az irányt. Az autós pihenő egy domboldalra épült. Még az emelkedő előtt, egy benzinkút volt, és ott, ahol már kissé emelkedni kezdett, egy kamionparkolóval egybekötött motel volt. Az épület nem volt sem félelmetes, sem lepukkant. Egyszerű kis motel volt, pár szobával, és hatalmas parkolóval. A placc elég üresnek tűnt, csak két kamion parkolt egy pislogó utcai lámpa alatt. Az épület mögött, már csak hatalmas fák voltak, amik egészen a domb tetejéig értek.

Ahogy Heather kiszállt a kocsiból, hatalmas hópelyhek kezdtek hullani az égből, melyek percek alatt fehérre varázsoltak mindent. Másnap már karácsony, egy ünnep, mely sokaknak a szeretetet jelképezi. Neki azonban nem jelentett semmit. Csak egy ugyanolyan, semmit érő nap volt, mint a többi.

Egy hete még nem gondolta volna, hogy egyedül, egy koszos motelben fogja tölteni az ünnepet, de mégsem bánta. Elege volt a szüleiből, a bántásokból, mindenből.

A recepció az épület közepén helyezkedett el, melynek ajtaja üvegből készült, s fehér reluxa rejtette el a bent lévőt, a kíváncsi szemek elől.

A hatalmas pelyhek, melyek egyre intenzívebben hulltak alá az égből, teljesen elborították a lányt. Még sosem fázott annyira, mint akkor. A rakoncátlan pelyhek teljesen lehűtötték a testét. Megszaporította lépteit, s benyitott az ajtón. Kellemes meleg volt odabent. Az ajtóval szemben, hosszúkás faasztalnál egy nő ült. Ábrázata nem volt valami barátságos, tekintete pedig nem sok értelmet árasztott.

- Jó napot! Van kiadó szobája? - kérdezte a recepciós hölgyet, aki összehúzott szemöldökkel szemlélte a közeledését.

- Van! Száz dollár egy éjszaka! - mondta gorombán, majd meg se várva mit reagál a lány, letett az asztalra egy kulcsot. - Nyolcas szoba, balra megy és a negyedik ajtó! Csak kápé, semmi hitelkártya!

- De hát, ez rengeteg pénz! – hüledezett Heather - Az ár mit tartalmaz?

- Ha kell, tanúskodom, ha kell, befogom a szám! Egy ágy, tévé és reggeli! Na, kell vagy nem?

Heather nemet intett a fejével, és elindult vissza az ajtóhoz. Két férfi, akit eddig nem vett észre, azonban elállták az útját és karba tett kézzel csóválták a fejüket. Jobb híján elvette a pultról a szobakulcsot, és közelebb hajolt a nőhöz.

- Be lehet zárni az ajtót rendesen? - kérdezte, miközben a két férfira nézett. A nő kaján vigyor kíséretében nemet intett - De biztos, hogy tanúskodik ennyi pénzért?

- Arra mérget vehet, kis anyám! - mondta, és nevetni kezdett.

A lány megforgatta szemeit, megigazgatta magán a kabátját, majd kiment az ajtón. A két férfi azonban már nem volt sehol, pedig nem halotta kimenni őket, ahogy bemenni sem. Visszanézett a recepció ajtajára, ahol a „zárva” felirat díszelgett.

Pár másodpercig csak bambán bámulta az ajtót, majd elindult megkeresni a szobáját. Percek alatt rengeteg hó hullott, ami megnehezítette a járást. Pár perc alatt már a bokájáig ért a hó. Összehúzta magán a kabátot, majd sietős léptekkel indult a nyolcas szoba felé.  A kulcs nehezen fordult el a zárban, mintha nem is azt az ajtót nyitotta volna. Közben pedig furcsa hangokat hallott maga mögül. Bármerre is fordította a kulcsot, az ajtó nem engedett. Kezei teljesen átfagytak, ujjai elgémberedtek, miközben a kulcsot forgatta ide-oda.

Lépteket hallott maga mögül, de nem mert hátranézni. Hihetetlen idegesség járta át a testét. Legszívesebben hagyta volna az egészet a francba. Valami mégis azt súgta neki, hogy maradjon. A parkolóban álló egyik kamion motorja felbőgött, és sűrű kipufogó füst borított el mindent. A hang irányába kaptam a fejem, de már csak egy kamion állt a pislogó lámpa alatt. Elkeseredetten próbálta kinyitni az ajtót, de hiába rángatta, az nem akart kinyílni.

- A kurva életbe! - sziszegte a fogai között, majd nagyot rúgott a fehérre festett ajtóba. - Most mi a francot csináljak?

Fejét az ajtónak támasztotta, és elővette a zsebéből a cigarettáját. Reszkető kézzel gyújtotta meg, majd nagy slukkot szívott belőle. Lassan engedte ki a füstöt, majd megismételte újra az egészet. Tudta, hogy hiába is akar, nem fog tudni bejutni. Ügyesen beugrott egy csapdába Szívott egy utolsót a cigarettájából, majd eldobta a csikket. Kezeit összedörzsölte, és eldöntötte, hogy elindul inkább.Megfagyni még sem szándékozott. Vállára vette táskáját, és már fordult volna meg, mikor valaki megérintette a vállát. Ijedtében hatalmas sikoly tört elő belőle.

- Ennyire rossz a lelki ismereted, Heather? - kérdezte egy ismerős hang a háta mögül. - Már a régi barátaidtól is frászt kapsz?

- Nekem nincsenek barátaim - mondta hidegen a lány, majd megfordult. Amikor meglátta ki is áll mögötte, teljesen elállt a lélegzete. - Te pedig amúgy sem tartoznál közéjük Gabriel!

A fiú felszívta az orrát, arrébb tolta a lányt, majd kinyitotta az ajtót. Önelégült vigyorral, karba tett kézzel dőlt az ajtófélfának.

- Ne légy olyan ellenséges Heaty! Tudod, hogy én...

- Kérlek Gabe! Már el se kezd! Ha te nem lettél volna, talán egy kicsivel könnyebb lett volna az életem.

- Most ezt miért mondod? Nem értelek Heaty!

- Ne tépjük fel a régi sebeket, kérlek! Középiskolai éveim megkeserítője, a nagy Gabriel Gold! Aki lealázott az egész iskola előtt! Nem elég, hogy összetörted a szívem? Miért kellett lejátszanod azt a beszélgetésünket a suli rádióban? Még a mai napig van, aki kiröhög!

- Ugyan már Heather! Fiatal voltam, nem gondolkoztam! Bemehetek?

 A Heather nagyot sóhajtott, majd utat engedett a fiúnak a szoba belseje felé. Gabrielt még középiskolában ismerte meg. Évfolyamtársak voltak, ő volt a legmenőbb pasi a suliban. Egy igazi Adonisz, akiért minden nő az életét adná. De mint az ilyen pasik általában, ő is sportot űzött abból, hogy másokat megalázzon. Akik csak egy kicsit is mások, mint az átlag. Gabriel egyik tanítás után odament Heatherhez, hogy nincs e kedve találkozni vele szombat délután. Először persze, azt hitte, hogy csak szívatja, de belement a dologba. Szombat délután találkoztak, de nem történt semmi rossz. Sőt! Sokat beszélgettek, s Heather kezdte úgy érezni, hogy végre van egy barátja, aki megérti őt. Hetekig találkozgattak, és minden olyan volt, mint a mesében. Már két hónapja tartott a barátságuk, mikor elvitte James sírjához is. Aznap csókolta meg először. Nagyon boldog volta, azt hitte megváltozik az élete. Beleszeretett Gabrielbe. Megbízott benne, mindenét neki adta volna. Gabriel egy este felhívta telefonon, és órákon keresztül beszélgettek egymással. Majd arra kérte, hogy mondja, el neki mennyire szereti, és Heather mit tenne meg neki az ágyban, ha oda kerül a sor. Heather pedig nyíltan beszélt minden vágyáról, legbensőségesebb érzéseiről. Úgy tették le a telefont, hogy Gabriel azt mondta a lánynak, hogy szereti őt. Egy hét múlva, nagyszünetben Heather épp egy szerelmes levelet fogalmazott meg a fiúnak, mikor az iskolarádió a szokásos szar zene helyett, a Gabriellel folytatott beszélgetésüket kezdte lejátszani. Heather annyira szánalmasnak érezte magát, hogy hitt a fiúnak. Heather azonnal otthagyott mindent, és hazament. Hónapokig nem ment iskolába, és mikor visszatért, akkor sem önszántából. Ennyi Gabriel Gold története.

Heather soha nem tudott megbocsájtani neki, hogy csak játszott vele, és hogy elvette az első csókját. Most mégis ott volt, és fogalma sem volt, hogy miért. Miért utálja az élet ennyire, hogy folyamatosan bántja. Becsukta maga mögött az ajtót, majd karjait összefonva a fiúra szegeztem tekintetemet.
„Semmit sem változott az évek alatt.” – Gondolta Heather. Még mindig az az elképesztően jóképű, hosszabb hajú fiú a markáns állával és a hihetetlen zöldes szemeivel, akibe annak idején csípőből beleszeretett. Bár nem akarta beismerni még magának sem, megdobogtatta a szívét, és örült, hogy találkozott Gabriellel.

A látszatból azonban nem akart engedni, és kimérten, hidegen beszélt a fiúval.

- Mégis mit keresel itt? - kérdezte hidegen - Jöttél hangfelvételt készíteni?

- Heather! Hidd el, nagyon sajnálom, amit tettem. Nem gondoltam át a dolgot. Azóta minden nap gyötör a lelkiismeretem.

- Gyötörjön csak! Bár nem hiszek neked! Mit keresel itt?

- Láttad  azt a szép kék kamiont a parkolóban? Hát azzal jöttem. Kamionsofőr vagyok!

- Te kamionos? Pfff... Azt hittem, többre vitted az életben! De ezek szerint nem!

- És, te hol dolgozol? – Kérdezte felhúzott szemöldökkel, és kaján vigyor kíséretében Gabriel.

Heather ideges lett. Nem mondhatta meg neki az igazat, hogy még soha nem is dolgozott, és hogy a szülei épp aznap zavarták el otthonról.

- Sikeres temetkezési vállalkozást vezetek. - füllentette vigyorogva. - Nekem legalább bejött az élet.

Gabriel végignézett a lányon, majd elmosolyodott. Még mindig szívdöglesztő pasi volt. Tökéletes mosolyának nem tudott ellenállni, de dacosan játszotta a megbántott infánsnő szerepét.

- Gyere el velem. Te sem lennél magányos, és én sem.

- Ki mondta, hogy magányos vagyok? – kérdezte Heather értetlenkedve.

- A karácsonyt egy motelben töltöd – vigyorogta Gabriel. – Azt hiszed át tudsz verni Heather? Ne legyél már ennyire utálatos.

- Gabriel, nagyon köszönöm, hogy kinyitottad az ajtót, de egyedül szeretném tölteni az ünnepet. Ez az első karácsonyom James nélkül. - szaladt ki a lány száján.

- James? A halott pacák? Mi történt vele?

- Nem fogom veled megosztani a gondjaimat! Gabriel, kérlek, menj el!

- Segíthetnék?

Válasz helyett, Heather egyszerűen kinyitotta az ajtót és kifelé mutatott. Nem akart egy percet sem együtt tölteni azzal az emberrel. Vagy legalább is ilyen körülmények között nem.
- Nézd Heather – kezdte Gabe –, ne legyünk ellenségek, ha barátok is lehetünk. Nem tudom, meddig büntetsz még azért a hibámért, de én örülök, hogy láttalak.

Gabriel felállt, megigazgatta magán a ruháit, majd elindult kifelé.
- Részemről ez nem akkora öröm – válaszolta a lány. Vegyes érzelmei voltak a fiúval kapcsolatban. Az esze azt súgta, hogy vele kellene mennie, a szíve pedig azt, hogy el kell küldenie. Mielőtt kiment volna, még egyszer a lány szemébe nézett, majd a kezébe nyomott egy cetlit a számával.

- Szilveszterig még a városban leszek! Ha kellenék, itt leszek!

- Sosem fogsz kelleni, te szemét! – mondta a lány, majd bevágta az ajtót.

 Heather leroskadt egy székbe, amin percekkel ezelőtt még Gabriel ült. Az illata még mindig olyan volt, mint régen. Mélyet szippantott a fiú illatával átjárt levegőből, majd cigarettára gyújtott.

Bárhogyan is erőlködött, nem tudott kitalálni semmit. Miért tépődnek fel újra és újra a régi sebei. Pár percig még üldögélt a fotelben, a cigarettája füstjében gyönyörködve, majd elővette a laptopját. Meg akarta találni Jamest, az egyetlen barátját. Méghozzá minél gyorsabban. Iszonyatosan hiányzott neki, és aggódott is érte.

Keresgélni kezdett, honlapról honlapra ugrált, hátha megtud valamit. Nem kellett soká keresgélni, hogy ráakadjon egy érdekes cikkre. Az állt benne, hogy a helyi irattárban őrzik az elmúlt évszázadok születési a-házassági- és halotti anyakönyvek másolatát, és a bejegyzett temetések időpontját. Még segítséget is biztosítottak ahhoz, ha valaki fel akarta kutatni a családfáját. Egyedüli feltétele egy előjegyzett időpont, és ezer dollár volt.

A lány izgatottan tárcsázta a telefonszámot.

"Ön a Browers Town megyei Irattárat hívta. Tájékoztatjuk önt, hogy intézményünk az ünnepek alatt zárva tart, nem tudunk előjegyzést biztosítani. Kérjük, hívja munkatársunkat december huszonhetedikén, reggel kilenc és délután kettő között! Kellemes ünnepeket kívánunk!"

Felcsillant a remény a lány számára. Még az sem számított, hogy várnia kellett. Boldogsággal töltötte el, hogy most talán minden megváltozik.

Fáradt volt, és a fejében cikázó számtalan gondolat végre egy kicsit alábbhagyott. Laptopját összecsukta, majd az éjjeli szekrényre helyezte, ő maga pedig elnyúlt az ágyon. Párnáit a feje alá gyűrte, és szórakozottan bámulta a plafont, arra várva, hogy álom jöjjön a szemére. Sokat nem kellett várnia rá, pár perc alatt sikerült elaludnia. A szoba sötétségbe borult, síri csend ereszkedett rá. Túlságosan is nyomasztó csend.

Kopogás zaja törte meg a csendet, kicsivel éjfél után. Először halk, koppantások űzték ki Heather szeméből az álmot. A lány morcosan botorkált el az ajtóig, majd szólt ki rajta. Választ azonban nem kapott, ki is áll az ajtó másik oldalán. Megdörzsölte bedagadt szemeit, majd az ablakhoz ment, hogy kinézzen rajta. Minden nyugodt volt, csak a hó hullott még mindig szakadatlanul. Az érintetlen hótakaró teljesen megváltoztatta a helyet. Heather Gabriel kamionja felé sandított. A járműben még égett egy lámpa, ami azt is jelenthette, hogy a fiú még ébren van.

Becsukta a szemeit, homlokát pedig az ablaknak nyomta. Vett pár mély lélegzetet, s mikor szemeit újra kinyitotta, egy vadidegen férfi nézett vele farkasszemet az ablak túloldalán. Heather ijedten ugrott el az ablaktól, és elrántva a függönyt az ágyához hátrált. Nem merte megnézni ott van e még az illető, ajtót nyitni meg aztán pláne nem akart. Jobb híján felült az ágyára és bekapcsolta a szobában lévő ős öreg tévét. Majdnem maximumra állította a hangot, és alig észrevehetően egy kisebb barikádot állított az ajtaja elé. Szíve iszonyatosan vert, és izzadni kezdett. Hosszú percek teltek el a kínzó várakozással, majd Heather kezdett megnyugodni. Az ablakhoz osont, és kilesett rajta. Kint nem látott senkit, s már Gabriel kamionja is sötétbe borult.

Heather jobbnak látta, ha lefekszik és kialussza magát. Az elmúlt napokban nem sokat tudott aludni, és érezte, ahogy szellemi és fizikai téren is kezd romlani az állapota. Lefeküdt, majd kikapcsolta a tévét, és aludni próbált.

Alighogy lehunyta a szemét, ismét kopogtattak az ajtón. Most azonban már erőszakosabban, mint annak előtte.

- Gabriel, ez egy cseppet sem vicces – kiabálta a lány. –Szeretnék aludni!

Válasz nem érkezett, azonban a kopogás abba maradt. Lehunyta szemeit, beszívta a szoba kissé dohos levegőjét, majd magára rántva a takarót, az oldalára fordult.  

- Heather! – vonyította egy földöntúli hang. A lány ijedten ugrott fel, majd nézett körbe, de nem látott senkit a szobában.

- Ki van itt? – nézett körbe ijedten. – Gabriel, ugye csak te szórakozol velem!

- Itt vagyok… találj meg – búgta a hang. Annyira torz, éles hang volt, hogy nem tudta megállapítani, nőé vagy férfié a hang. Azt azonban nagyon jól tudta, hogy nincs egyedül a szobában.

Lehetetlennek tartotta, hogy valaki a tudta nélkül ment volna be hozzá, most mégis valaki éppen hozzá beszél. Nem tudta, mi tévő legyen. Nem akart sem a hang keresésére indulni, sem beszélgetni vele, de a szobában sem volt kedve maradni. egyedüli visszatartó erő az az ismeretlen, félelmetes ember volt, aki az ablaka előtt bámulta őt. Heather a telefonja után nyúlt, ami az éjjeli szekrényen volt. Ahogy megérintette a készüléket, érezte, hogy ujjai ragacsos masszába merülnek el. Kezét arcához emelve egyből látta, hogy ujjai véresek. Hatalmas sikoltás tört fel a megrémült lányból, s a földöntúli, kísérteties hang nevetni kezdett.

Iszonyatosan félt, de szürreálisnak is tartotta az egészet. Biztos volt benne, hogy vagy Gabriel, vagy más, hallucinogént kevert valamijébe, és most ezért lát rémeket.

Újra csend ereszkedett a szobára, de Heather nem tudott megnyugodni. Hiába próbált, a félelme erősebb volt nála.